Menü
Kosár

Orvosi táska

Exkluzív orvosi táskák a praktikum és a tartósság jegyében

Biztos sok embernek van olyan orvos ismerőse, aki már több évtizede ugyanazt az orvosi táskát cipeli magával a betegekhez és a rendelőbe, de valahogy sosem szakad ki, nem sérül meg, és még csak rongyosnak sem mondható. Vajon hogy lehet ez?

Az orvosi táskák speciális kiképzést kapnak

Egy orvosi táska sosem lesz olyan könnyen elnyűhető, mint egy általános divattáska vagy oldaltáska, hiszen az orvosi táskák többsége igen masszív kialakítással rendelkezik mind kívül, s mind belül is.

Milyen bőrből vannak, hogy így bírják a strapát?

Például a legtöbb Giudi orvosi táska marhabőrből készül, melynek az erezete lehet természetes, nyomott, illetve vannak olyan klasszikus darabok is, amelyeknél selyemfényű marhabőrt használnak a gyártók.

A marhabőrből készült orvosi táskák mellett muszáj említést tenni az egzotikumnak mondhatü Blázek & Anni bivalybőrből készült modellekről is, hiszen ezeknek annyira gyönyörű a megjelenésük, hogy kész kuriózumnak számítanak a szakmában.

Miért nem gyűrődik az orvosi táska?

Főként azért, mert a legtöbb modell alaktartó, azaz az anyaga kívül belül külön vastag elemekkel van kiegészítve, hogy jobban bírja a mindennapos kiképzést. Fontos azt is megemlíteni, hogy többségükben van egy keret is, ami segíti helyén tartani az orvosi eszközöket, illetve ez is még hozzájárul ahhoz, hogy ne gyűrődjön meg a táska.

Milyen a kialakítása?

A legtöbb orvosi táskának egy óriási nagy rakodótere van. A belső oldalakat pedig általában mélyített zsebekkel szerelik fel a gyártók, hogy külön lehessen tárolni a gyakran használt dolgokat, legyen az a sztetoszkóp, a receptek vagy a különféle kisebb-nagyobb eszközök.

Vannak olyan modellek, amelyeknek nincs külső zsebük, viszont a többségnek van elöl egy csatos vagy cipzáras, illetve alul is egy körbecipzározható rekesze is.

Az utóbbit úgy érdemes elképzelni, mint az utazótáskák alján lévő cipőtartót. Az orvosok nyilván nem cipőt tárolnak benne, viszont ez az extra rakodótér számos speciális orvosi eszköz tárolására alkalmas, ami egyébként útban lenne a mindennapi munka során.

Chesterfield SHAUN fekete, kis méretű női orvosi táska C48-1118-00 Chesterfield SHAUN fekete, kis méretű női orvosi táska C48-1118-00
AKCIÓ -16 %
Gyártó: CHESTERFIELD Cikkszám: C48-1118-00
A Chesterfield stílus napjainkban is az időtlen eleganciát képviseli. A márka termékeinek tervezését, valódi bőr alapanyagait, igényes egyedi kellékeit korunk igényeihez igazodva, a fényűző nemesi ízlés inspirálja. A képeken látható,  kisebb méretű, női orvosi táska a legszükségese..
48 900 Ft 57 900 Ft
Nettó ár:48 900 Ft
Chesterfield SHAUN barna, kis méretű női orvosi táska C48-1118-01 Chesterfield SHAUN barna, kis méretű női orvosi táska C48-1118-01
AKCIÓ -16 %
Gyártó: CHESTERFIELD Cikkszám: C48-1118-01
A Chesterfield stílus napjainkban is az időtlen eleganciát képviseli. A márka termékeinek tervezését, valódi bőr alapanyagait, igényes egyedi kellékeit korunk igényeihez igazodva, a fényűző nemesi ízlés inspirálja. A képeken látható,  kisebb méretű, női orvosi táska a legszükségese..
48 900 Ft 57 900 Ft
Nettó ár:48 900 Ft
Giudi fekete orvosi táska 1489GD03 Giudi fekete orvosi táska 1489GD03
AKCIÓ -14 %
Gyártó: GIUDI Cikkszám: 1489GD03
Exluzív kivitelű, igényes bőr orvosi táska, igazi kuriózum…Bőre természetes egyedi erezetű, selyem fényű, elejét diszkrét kerek márkajeles bőrnyomattal látták el. Keményebb, magasabb, bevont keretes, nagy méretű fazon. Bőrrel bevont csuklós fülével kényelmesen hordható. Áthajló, ezüst fém, kulc..
94 500 Ft 109 990 Ft
Nettó ár:94 500 Ft
Giudi fekete orvosi táska 4791GD Giudi fekete orvosi táska 4791GD
AKCIÓ -10 %
Gyártó: GIUDI Cikkszám: 4791GD-fekete
Exluzív GIUDI orvosi táska, biztonságos számzáras csattal. Igényes alapanyagokból, precízen készítet ,tfekete színű, speciális táska, igazi kuriózum…Bőre természetes, egyedi erezetű, selyem fényű, feldobják a fényes ezüst, márkanév jelöléssel készülő kellékek. Jó tartású, bevont keret..
125 990 Ft 139 990 Ft
Nettó ár:125 990 Ft
Giudi barna orvosi táska 4791GD Giudi barna orvosi táska 4791GD
AKCIÓ -10 %
Gyártó: GIUDI Cikkszám: 4791GD-barna
Exluzív GIUDI orvosi táska, biztonságos számzáras csattal. Igényes alapanyagokból, precízen készített, meleg barna árnyalatú, speciális darasb, igazi kuriózum…Bőre természetes, egyedi erezetű, selyem fényű, feldobják az antikolt arany, márkanév jelöléssel készülő kellékek. Jó tartású,..
125 990 Ft 139 990 Ft
Nettó ár:125 990 Ft
Bivalybőr orvosi táska 2652B Bivalybőr orvosi táska 2652B
AKCIÓ -11 %
Gyártó: BLÁZEK&ANNI Cikkszám: 2652B
Hazánkban, Pécsen készülő, sportosabb megjelenésű, natúr bivalybőrből gyártott nagy keretes-nyelves orvosi táska. Erős, jó tartású, barna árnyalatú nyers bőrét vastag cérnás nagy öltéses tűzése, hosszúkás nyúlánkabb formája, antikolt arany fém kellékei teszik lezser de nívós stílusúvá.&nbs..
72 990 Ft 81 990 Ft
Nettó ár:72 990 Ft
Nagy méretű, nyelves, fekete bőr orvosi táska 961HF Nagy méretű, nyelves, fekete bőr orvosi táska 961HF
AKCIÓ -9 %
Gyártó: BLÁZEK&ANNI Cikkszám: 961HF
Hazánkban, Pécsen készülő, klasszikus formájú, nagy méretű,áthajló nyelves csattal zárható orvosi táska, melyet állatorvosok is használnak. Erős,jó tartású, fényesebb marhabőrből készült. Anyagai, matt ezüst fém kellékei, diszkréten elegáns stílusúak. Kényelmesen használható, rakterén..
74 790 Ft 82 290 Ft
Nettó ár:74 790 Ft
Klasszikus barna orvosi táska 945AM Klasszikus barna orvosi táska 945AM
AKCIÓ -12 %
Gyártó: BLÁZEK&ANNI Cikkszám: 945AM
Hazánkban, Pécsen gyártott, klasszikus fazonú orvosi  táskát kínálunk önnek. Erős,jó tartású, az idő múlásával egyre patinásabbá váló, amerikai marhabőrből készült. Anyagai, antikolt fém kellékei, praktikus jól bevált keretes modellje hosszú évtizedek óta kedvelt az orvostársadalom kö..
84 900 Ft 96 990 Ft
Nettó ár:84 900 Ft
Tételek: 1 - 8 / 8 (1 oldal)