Menü
Kosár

Bevásárló táska

Melyik lesz jobb választás: a bevásárlótáska vagy bevásárlókosár?

A bevásárlótáskák többsége hasonlít a strandtáskákhoz, annyi különbséggel, hogy az előbbi sokkal vastagabb anyagból van, illetve masszívabb és strapabíróbb a kialakítása. A bevásárlókosarak viszont alaktartóak, tehát tényleg olyanok, mint a bolti kosarak, csak a gyártók számos praktikus, kényelmi és speciális funkcióval látják el őket, hogy megfeleljenek a modern igényeknek.

Kinek ajánljuk a bevásárlótáskákat?

A vállra akasztható hatalmas űrtartalommal (15, 20, 30 liter) rendelkező bevásárlótáskák között is egyaránt vannak kisebb és nagyobb modellek, hiszen a különféle boltokba más méretű táskával járunk, illetve azt is számításba kell venni, hogy ki mennyit bír cipelni a vállán.

Ezek azok a modellek, amelyeket nem lehet ráakasztani a boltban a bevásárlókocsira, így vagy cipelni kell hazáig, vagy az autóig, míg betesszük a csomagtartóba.

Viszont vannak olyan bevásárlótáskák is, amelyeket rá lehet akasztani a bolti bevásárlókocsi peremére, így a boltban sem kell cipelni, hiszen gurítani tudjuk a kocsi segítségével. Persze ehhez az is kell, hogy olyan boltba menjünk, ahol van bevásárlókocsi.

Ezeket a modelleket azoknak ajánljuk, akik szeretik az óriási rakodóteret, illetve vállon szeretik vinni a megvásárolt holmikat.

Kinek való a bevásárlókosár?

Ezeket a modelleket azoknak ajánljuk, akik kifejezetten az alkarjukon szeretik vinni a megvásárolt termékeket, hiszen ezeket a típusokat nem lehet vállon vinni. Értelemszerűen ezt is annyira érdemes csak megpakolni, amivel kényelmesen és biztonságosan tudunk közlekedni, így a bevásárlás zökkenőmentes lesz!

Válogasson termékeink között bátran!

Gyártó: REISENTHEL Cikkszám: BK4114
Minden hölgy szívesen hord magánál a mindennapi gyalogos, vagy autós bevásárlásnál egy mutatós, praktikus, jó minőségű bevásárlókosarat... Mi lehet a kategórián belül a legek-legje? Ha kipróbál egy valóban eredeti, védjegy oltalom alatt álló Reisenthel bevásárlókosarat már az első emelésnél tud..
21 990 Ft
Nettó ár:21 990 Ft
Gyártó: REISENTHEL Cikkszám: NT7052
Egyedien divatos kétgörgős Reisenthel bevásárlókocsi, mellyel élmény még a "cipekedés" is!!Íves egykarú, állítható alumínium teleszkópja könnyed, mégis erős, ha az úttest túl göröngyös a teleszkóp teljesen betolható, és felső kényelmesen fogható emelőfülével kézi erővel is mozgatható.Felső rész..
33 990 Ft
Nettó ár:33 990 Ft
Reisenthel SHOPPER e1 szafari mintás, 2in1 divattáska RJ6042 Reisenthel SHOPPER e1 szafari mintás, 2in1 divattáska RJ6042
AKCIÓ -24 %
Gyártó: REISENTHEL Cikkszám: RJ6042
Sokféleképpen kihasználható női divattáska a Reisenteltől, mely akár nap-mint nap jó szolgálatot tehet viselőjének.Használható shopper fazonú általános kiegészítőként, de elférnek benne egy átlagos napi bevásárláskor beszerzett dolgok is.Divatos , szafari mintás újrahasznosított poliészter anyaga&nb..
8 390 Ft 10 990 Ft
Nettó ár:8 390 Ft
Reisenthel SHOPPER e1 piros, kendő mintás, 2in1 divattáska RJ3087 Reisenthel SHOPPER e1 piros, kendő mintás, 2in1 divattáska RJ3087
AKCIÓ -18 %
Gyártó: REISENTHEL Cikkszám: RJ3087
Sokféleképpen kihasználható női divattáska a Reisenteltől, mely akár nap-mint nap jó szolgálatot tehet viselőjének.Használható shopper fazonú általános kiegészítőként, de elférnek benne egy átlagos napi bevásárláskor beszerzett dolgok is.Divatos , piros alapon kendő mintás újrahasznosított poliészte..
8 990 Ft 10 990 Ft
Nettó ár:8 990 Ft
Gyártó: REISENTHEL Cikkszám: UJ7064
Egy igazán rafinált REISENTHEL termék, mely megkönnyíti bevásárlásait! Könnyű, kis helyen elfér. Összecsukva esernyőhuzatra hajazó, összehúzó zsinóros tokban tárolható. Kinyitva egy nagy méretű, divatos táskát idéz. Széthajtva két-két kis kampójával a bevásárló kosárba akasztható. A vásáro..
9 890 Ft
Nettó ár:9 890 Ft
Gyártó: REISENTHEL Cikkszám: NT7063
Egyedien divatos kétgörgős Reisenthel bevásárlókocsi, mellyel élmény még a "cipekedés" is!!Íves egykarú, állítható aluminium teleszkópja könnyed, mégis erős, ha az úttest túl göröngyös a teleszkóp teljesen betolható, és felső kényelmesen fogható emelőfülével kézi erővel is mozgatható.Felső rész..
33 990 Ft
Nettó ár:33 990 Ft
Gyártó: REISENTHEL Cikkszám: OR7063
Nőies fazonú, extravagáns bevásárlótáska a Reisentheltől, a környezettudatosság jegyében, újrahasznosított anyagokból előállítva. Sokoldalúan kihasználható, kényelmesen hordható, dupla fogós modell, melyet leginkább a friss élelmiszerek napi beszerzéséhez ajánlanánk.Erős, tépésálló re..
21 890 Ft
Nettó ár:21 890 Ft
Gyártó: REISENTHEL Cikkszám: RJ7064
Sokféleképpen kihasználható női divattáska a Reisenteltől, mely akár nap-mint nap jó szolgálatot tehet viselőjének. Használható shopper fazonú általános kiegészítőként, de elférnek benne egy átlagos napi bevásárláskor beszerzett dolgok is.Divatos , fekete alapon színes virág motívumos, és egyszínű f..
10 990 Ft
Nettó ár:10 990 Ft
Gyártó: REISENTHEL Cikkszám: BK7063
Minden hölgy szívesen hord magánál a mindennapi gyalogos, vagy autós bevásárlásnál egy mutatós, praktikus, jó minőségű bevásárlókosarat... Mi lehet a kategórián belül a legek-legje? Ha kipróbál egy valóban eredeti, védjegy oltalom alatt álló Reisenthel bevásárlókosarat már az első emelésnél tud..
21 990 Ft
Nettó ár:21 990 Ft
Gyártó: REISENTHEL Cikkszám: OE7063
Amit kínálunk Önnek, nem más mint egy "intelligens húzható bevásárlókocsi".A védjegy oltalom alatt álló Reisenthel Carrycruiser márkanevű, két kerekes bevásárlókocsi 2007-ben született. A nemcsak praktikus, de mutatós termék modern, sportos designjáért számos nemzetközi formatervezési díjat nyert.St..
55 890 Ft
Nettó ár:55 890 Ft
Gyártó: REISENTHEL Cikkszám: AT7064
Nincs többé szükség az egyszer használatos környezetszennyező nylonszatyrokra, ha táskájában tart egy ilyen praktikus apróságot...PIIekönnyű, picikére összehajtható, de erős, gumipántos Reisenthel bevásárlószatyor, melybe akár 10 kg. súlyú dolgot is bepakolhat. Kézben vagy vállon vihető, m..
2 690 Ft
Nettó ár:2 690 Ft
Reisenthel CARRYBAG sárga, kék pipa mintás bevásárlókosár BK2030 Reisenthel CARRYBAG sárga, kék pipa mintás bevásárlókosár BK2030
AKCIÓ -20 %
Gyártó: REISENTHEL Cikkszám: BK2030
Minden hölgy szívesen hord magánál a mindennapi gyalogos, vagy autós bevásárlásnál egy mutatós, praktikus, jó minőségű bevásárlókosarat... Mi lehet a kategórián belül a legek-legje? Ha kipróbál egy valóban eredeti, védjegy oltalom alatt álló Reisenthel bevásárlókosarat már az első emelésnél tud..
15 990 Ft 19 900 Ft
Nettó ár:15 990 Ft
Gyártó: REISENTHEL Cikkszám: BK6043
Minden hölgy szívesen hord magánál a mindennapi gyalogos, vagy autós bevásárlásnál egy mutatós, praktikus, jó minőségű bevásárlókosarat... Mi lehet a kategórián belül a legek-legje? Ha kipróbál egy valóban eredeti, védjegy oltalom alatt álló Reisenthel bevásárlókosarat már az első emelésnél tud..
21 990 Ft
Nettó ár:21 990 Ft
Gyártó: REISENTHEL Cikkszám: AT3080
Nincs többé szükség az egyszer használatos környezetszennyező nylonszatyrokra, ha táskájában tart egy ilyen praktikus apróságot...PIIekönnyű, picikére összehajtható, de erős, gumipántos Reisenthel bevásárlószatyor, melybe akár 10 kg. súlyú dolgot is bepakolhat. Kézben vagy vállon vihető, m..
2 690 Ft
Nettó ár:2 690 Ft
Gyártó: REISENTHEL Cikkszám: AT6042
Nincs többé szükség az egyszer használatos környezetszennyező nylonszatyrokra, ha táskájában tart egy ilyen praktikus apróságot...PIIekönnyű, picikére összehajtható, de erős, gumipántos Reisenthel bevásárlószatyor, melybe akár 10 kg. súlyú dolgot is bepakolhat. Kézben vagy vállon vihető, m..
2 690 Ft
Nettó ár:2 690 Ft
Reisenthel MINI-MAXI sárga-narancs apró virágmintás bevásárlószatyor AT2031 Reisenthel MINI-MAXI sárga-narancs apró virágmintás bevásárlószatyor AT2031
AKCIÓ -26 %
Gyártó: REISENTHEL Cikkszám: AT2031
Nincs többé szükség az egyszer használatos környezetszennyező nylonszatyrokra, ha táskájában tart egy ilyen praktikus apróságot...PIIekönnyű, picikére összehajtható, de erős, gumipántos Reisenthel bevásárlószatyor, melybe akár 10 kg. súlyú dolgot is bepakolhat. Kézben vagy vállon vihető, m..
2 290 Ft 3 090 Ft
Nettó ár:2 290 Ft
Gyártó: REISENTHEL Cikkszám: OE7003
Amit kínálunk Önnek, nem más mint egy "intelligens húzható bevásárlókocsi". A védjegy oltalom alatt álló Reisenthel Carrycruiser márkanevű, két kerekes bevásárlókocsi 2007-ben született. A nemcsak praktikus, de mutatós termék modern, sportos designjáért számos nemzetközi formatervezési díjat nyer..
53 890 Ft
Nettó ár:53 890 Ft
Gyártó: REISENTHEL Cikkszám: AP4073
A Reisenthel mini-maxi hátizsákja remek választás amikor egy könnyen előkapható, kis helyigényű, mégis nagyobb pakoolási szabadságot nyújtó kiegészítőre van szükségünk. Több divatos mintázatú, erős poliészterből gyártják, az ideális trendeknek megfelelően. Képeinken a sötétkék alapon fehér p..
8 690 Ft
Nettó ár:8 690 Ft
Gyártó: REISENTHEL Cikkszám: OE7061
Amit kínálunk Önnek, nem más mint egy "intelligens húzható bevásárlókocsi".A védjegy oltalom alatt álló Reisenthel Carrycruiser megnevezésű két kerekes bevásárlókocsi 2007-ben született. A nemcsak praktikus, de mutatós termék modern, sportos designjáért számos nemzetközi formatervezési díjat nyert.S..
56 690 Ft
Nettó ár:56 690 Ft
Gyártó: REISENTHEL Cikkszám: RJ7061
Sokféleképpen kihasználható női divattáska a Reisenteltől, mely akár nap-mint nap jó szolgálatot tehet viselőjének.Használható shopper fazonú általános kiegészítőként, de elférnek benne egy átlagos napi bevásárláskor beszerzett dolgok is.Divatos fekete-tóp márvány barokk  mintázatú sötét tónusú..
10 990 Ft
Nettó ár:10 990 Ft
Gyártó: REISENTHEL Cikkszám: OE7051
Amit kínálunk Önnek, nem más mint egy "intelligens húzható bevásárlókocsi". A védjegy oltalom alatt álló Reisenthel Carrycruiser márkanevű, két kerekes bevásárlókocsi 2007-ben született. A nemcsak praktikus, de mutatós termék modern, sportos designjáért számos nemzetközi formatervezési díjat nyer..
59 590 Ft
Nettó ár:59 590 Ft
Gyártó: REISENTHEL Cikkszám: RJ4084
Sokféleképpen kihasználható női divattáska a Reisenteltől, mely akár nap-mint nap jó szolgálatot tehet viselőjének.Használható shopper fazonú általános kiegészítőként, de elférnek benne egy átlagos napi bevásárláskor beszerzett dolgok is.Divatos , mindenhez passzoló, kék cirmos, és egyszínű anyaga&n..
11 890 Ft
Nettó ár:11 890 Ft
Gyártó: REISENTHEL Cikkszám: ZU1035
Tiszteletre méltó méretű, többfunkciós társ szabadidős és vásárlási célra a Reisenteltől. A képen látható shopper fazonú táska használható például strandra járáshoz, de nagyobb bevásárláshoz is, kihasználásának lehetősége igen sokoldalú. Divatos színű, PET palackok újrahasznosítás..
16 990 Ft
Nettó ár:16 990 Ft
Gyártó: REISENTHEL Cikkszám: ZU4084
Tiszteletre méltó méretű, többfunkciós társ szabadidős és vásárlási célra a Reisenteltől. A képen látható shopper fazonú táska használható például strandra járáshoz, de nagyobb bevásárláshoz is, kihasználásának lehetősége igen sokoldalú. Divatos színű, PET palackok újrahasznosítás..
15 890 Ft
Nettó ár:15 890 Ft
Gyártó: REISENTHEL Cikkszám: ZU4086
Tiszteletre méltó méretű, többfunkciós társ szabadidős és vásárlási célra a Reisenteltől. A képen látható shopper fazonú táska használható például strandra járáshoz, de nagyobb bevásárláshoz is, kihasználásának lehetősége igen sokoldalú. Divatos színű, PET palackok újrahasznosítás..
15 890 Ft
Nettó ár:15 890 Ft
Reisenthel THERMOSHOPPER narancssárga, színes fogós hűtőtáska OV3081 Reisenthel THERMOSHOPPER narancssárga, színes fogós hűtőtáska OV3081
AKCIÓ -12 %
Gyártó: REISENTHEL Cikkszám: OV3081
Praktikus, álló, shopper fazonú Reisenthel hűtőtáska a hűtést igénylő élelmiszerek szállításához, vagy piknikeléshez.. Élénk nyárias narancssárga színben készül, szivárvány színű fogóval...Anyaga a környezettudatosságot követve PET palackokból nyert poliészter....Önmagában egy könnyű, kis helyigényű..
11 340 Ft 12 890 Ft
Nettó ár:11 340 Ft
Gyártó: REISENTHEL Cikkszám: BK4098
Minden hölgy szívesen hord magánál a mindennapi gyalogos, vagy autós bevásárlásnál egy mutatós, praktikus, jó minőségű bevásárlókosarat... Mi lehet a kategórián belül a legek-legje? Ha kipróbál egy valóban eredeti, védjegy oltalom alatt álló Reisenthel bevásárlókosarat már az első emelésnél tud..
23 890 Ft
Nettó ár:23 890 Ft
Gyártó: REISENTHEL Cikkszám: BK4097
Minden hölgy szívesen hord magánál a mindennapi gyalogos, vagy autós bevásárlásnál egy mutatós, praktikus, jó minőségű bevásárlókosarat... Mi lehet a kategórián belül a legek-legje? Ha kipróbál egy valóban eredeti, védjegy oltalom alatt álló Reisenthel bevásárlókosarat már az első emelésnél tud..
23 890 Ft
Nettó ár:23 890 Ft
Gyártó: REISENTHEL Cikkszám: OE7059
Amit kínálunk Önnek, nem más mint egy "intelligens húzható bevásárlókocsi". A védjegy oltalom alatt álló Reisenthel Carrycruiser márkanevű, két kerekes bevásárlókocsi 2007-ben született. A nemcsak praktikus, de mutatós termék modern, sportos designjáért számos nemzetközi formatervezési díja..
61 890 Ft
Nettó ár:61 890 Ft
Gyártó: REISENTHEL Cikkszám: OR7059
Nőies fazonú, extravagáns bevásárlótáska a Reisentheltől, mely sokoldalúan kihasználható. Mi laginkább a friss élelmiszerek napi beszerzéséhez ajánlanánk. Erős, tépésálló poliészter fekete anyagá rombusz mintás steppelés teszi egyedibbé. Ovális formájú aluminium fog..
27 890 Ft
Nettó ár:27 890 Ft
Gyártó: REISENTHEL Cikkszám: OJ7052
Amit kínálunk Önnek, nem más mint egy "intelligens szigetelt húzható bevásárlókocsi" A reisenthel carrycruiser iso sportos és modern designjáért többször nyert nemzetközi kitüntetéseket. A szürke -fekete bevásárlókocsi újrahazsnosított PET palackokból előállított anyagból készül a fenntartha..
61 890 Ft
Nettó ár:61 890 Ft
Gyártó: REISENTHEL Cikkszám: BK7059
Minden hölgy szívesen hord magánál a mindennapi gyalogos, vagy autós bevásárlásnál egy mutatós, praktikus, jó minőségű bevásárlókosarat... Mi lehet a kategórián belül a legek-legje? Ha kipróbál egy valóban eredeti, védjegy oltalom alatt álló Reisenthel bevásárlókosarat már az első emelé..
25 890 Ft
Nettó ár:25 890 Ft
Gyártó: REISENTHEL Cikkszám: ZS7052
Sokféleképpen kihasználható , közepes méretű női divattáska a Reisenteltől, mely akár nap-mint nap jó szolgálatot tehet viselőjének. Sportosan divatos megjelenésű, kézben, alkaron, de vállon is kényelmes viselet.Rendkívül strapabíró poliészterből készül, így sokáig kedvenc kiegészítő maradhat.Fazonj..
9 490 Ft
Nettó ár:9 490 Ft
Gyártó: REISENTHEL Cikkszám: BK3076
Minden hölgy szívesen hord magánál a mindennapi gyalogos, vagy autós bevásárlásnál egy mutatós, praktikus, jó minőségű bevásárlókosarat... Mi lehet a kategórián belül a legek-legje? Ha kipróbál egy valóban eredeti, védjegy oltalom alatt álló Reisenthel bevásárlókosarat már az első emelé..
21 990 Ft
Nettó ár:21 990 Ft
Gyártó: REISENTHEL Cikkszám: OR3076
Nőies fazonú, extravagáns bevásárlótáska a Reisentheltől, a környezettudatosság jegyében, újrahasznosított anyagokból előállítva. Sokoldalúan kihasználható, kényelmesen hordható, dupla fogós modell, melyet leginkább a friss élelmiszerek napi beszerzéséhez ajánlanánk. Erős, té..
21 890 Ft
Nettó ár:21 890 Ft
Gyártó: REISENTHEL Cikkszám: RJ3075
Sokféleképpen kihasználható női divattáska a Reisenteltől, mely akár nap-mint nap jó szolgálatot tehet viselőjének. a Használható shopper fazonú általános kiegészítőként, de elférnek benne egy átlagos napi bevásárláskor beszerzett dolgok is. Divatos kék alapon kisebb-nagyobb piros pettyes a..
10 990 Ft
Nettó ár:10 990 Ft
Reisenthel CARRYCRUISER PLUS szürke cirmos-fekete vázas, hőtartó zsebes bevásárlókocsi OF7052 Reisenthel CARRYCRUISER PLUS szürke cirmos-fekete vázas, hőtartó zsebes bevásárlókocsi OF7052
AKCIÓ -5 %
Gyártó: REISENTHEL Cikkszám: OF7052
Amit kínálunk Önnek, nem más mint egy plusz funkciókkal felszerelt "intelligens húzható bevásárlókocsi" A védjegy oltalom alatt álló Reisenthel Carrycruiser márkanevű, két kerekes bevásárlókocsi 2007-ben született, most 2021-ben a mai trendeknek megfelelően a környezettudatosság jegyében újra..
58 490 Ft 61 890 Ft
Nettó ár:58 490 Ft
Reisenthel BOTTLEBAG fekete italtartó táska ZJ7003 Reisenthel BOTTLEBAG fekete italtartó táska ZJ7003
AKCIÓ -15 %
Gyártó: REISENTHEL Cikkszám: ZJ7003
Reisenthel márkájú, erős poliészter anyagból készülő, praktikusan kis méretre hajtható palacktartó táska. Két erős tépőzáras rögzítésű füllel kényelmesen szállítható, kilenc 7,5dl-es üveg, illetve egyéb palack tartható benne törés és zörgés mentesen.Mérete igazodik a kerékpá..
4 990 Ft 5 890 Ft
Nettó ár:4 990 Ft
Gyártó: REISENTHEL Cikkszám: UJ7003
Egy igazán rafinált REISENTHEL termék, mely megkönnyíti bevásárlásait!  Könnyű, kis helyen elfér. Összecsukva esernyőhuzatra hajazó, összehúzó zsinóros tokban tárolható. Kinyitva egy nagy méretű, divatos táskát idéz. Széthajtva két-két kis kampójával a bevásárló kosárba akasztható. A vá..
9 890 Ft
Nettó ár:9 890 Ft
Gyártó: REISENTHEL Cikkszám: UJ7054
Egy igazán rafinált REISENTHEL termék, mely megkönnyíti bevásárlásait!  Könnyű, kis helyen elfér. Összecsukva esernyőhuzatra hajazó, összehúzó zsinóros tokban tárolható. Kinyitva egy nagy méretű, divatos táskát idéz. Széthajtva két-két kis kampójával a bevásárló kosárba akasztható. A vá..
10 490 Ft
Nettó ár:10 490 Ft
Gyártó: REISENTHEL Cikkszám: UJ3004
Egy igazán rafinált REISENTHEL termék, mely megkönnyíti bevásárlásait!  Könnyű, kis helyen elfér. Összecsukva esernyőhuzatra hajazó, összehúzó zsinóros tokban tárolható. Kinyitva egy nagy méretű, divatos táskát idéz. Széthajtva két-két kis kampójával a bevásárló kosárba akasztható. A vá..
9 890 Ft
Nettó ár:9 890 Ft
Gyártó: REISENTHEL Cikkszám: OR7040
Nőies fazonú, extravagáns bevásárlótáska a Reisentheltől, a környezettudatosság jegyében, újrahasznosított anyagokból előállítva. Sokoldalúan kihasználható, kényelmesen hordható, dupla fogós modell, melyet leginkább a friss élelmiszerek napi beszerzéséhez ajánlanánk. Erős, tépésáll..
21 890 Ft
Nettó ár:21 890 Ft
Gyártó: REISENTHEL Cikkszám: OR7056
Nőies fazonú, extravagáns bevásárlótáska a Reisentheltől, a környezettudatosság jegyében, újrahasznosított anyagokból előállítva. Sokoldalúan kihasználható, kényelmesen hordható, dupla fogós modell, melyet leginkább a friss élelmiszerek napi beszerzéséhez ajánlanánk. Erős, tépésáll..
19 990 Ft
Nettó ár:19 990 Ft
Gyártó: REISENTHEL Cikkszám: BK4027
Minden hölgy szívesen hord magánál a mindennapi gyalogos, vagy autós bevásárlásnál egy mutatós, praktikus, jó minőségű bevásárlókosarat... Mi lehet a kategórián belül a legek-legje? Ha kipróbál egy valóban eredeti, védjegy oltalom alatt álló Reisenthel bevásárlókosarat már az első emelésnél tud..
21 990 Ft
Nettó ár:21 990 Ft
Gyártó: REISENTHEL Cikkszám: OE4027
Amit kínálunk Önnek, nem más mint egy "intelligens húzható bevásárlókocsi". A védjegy oltalom alatt álló Reisenthel Carrycruiser márkanevű, két kerekes bevásárlókocsi 2007-ben született. A nemcsak praktikus, de mutatós termék modern, sportos designjáért számos nemzetközi formatervezési díjat nyer..
55 890 Ft
Nettó ár:55 890 Ft
Gyártó: REISENTHEL Cikkszám: Hk7003
Praktikusan táskává összecsukható, kétkerekes Reisenthel bevásárlókocsi, mellyel megkönnyíthetők a kisebb-nagyobb bevásárlások. Egy igazán könnyen átváltoztatható darab, használaton kívüli állapotban egy helyen tárolható, lapos, kézi fogós kis táska. Bevásárláskor elég zippjét kinyitni,..
15 990 Ft
Nettó ár:15 990 Ft
Gyártó: REISENTHEL Cikkszám: OV7003
Praktikus, álló, fekete színű, shopper fazonú Reisenthel hűtőtáska a hűtést igénylő élelmiszerek szállításához, vagy piknikeléshez....Önmagában egy könnyű, kis helyigényű, bevásárlást megkönnyítő darab, melyet dupla, középen elkeskenyített vállpántjának segítségével kényelmesen hordható akár a nagy ..
12 990 Ft
Nettó ár:12 990 Ft
Gyártó: REISENTHEL Cikkszám: OJ3004
Amit kínálunk Önnek, nem más mint egy "intelligens szigetelt húzható bevásárlókocsi" A reisenthel carrycruiser iso sportos és modern designjéért többször nyert nemzetközi kitüntetéseket. Termo bélése és zippzárral zárható teteje révén kiválóan alkalmas élelmiszerek hűtésére.  Ajánljuk a bevá..
61 890 Ft
Nettó ár:61 890 Ft
Tételek: 49 - 96 / 114 (3 oldal)