Menü
Kosár

Kabinbőrönd

Kabinbőröndök elérhető áron

Mivel a legtöbb ember nem szeret plusz pénzt fizetni a csomagjáért, így rengetegen választják azt, hogy kevesebb holmit visznek magukkal, csak beleférjenek egy kabinbőröndbe, amelyet a legtöbb légitársaság felenged plusz költség nélkül az utastérbe.

Puha- vagy keményfedeles legyen a kabinbőrönd?

A kabinbőrönd esetében nem feltétlenül igaz az, hogy mivel repülővel megyünk, emiatt legyen keményfedeles, hiszen ezt fel tudjuk vinni magunkkal a fedélzetre, így nem lesz kitéve kedvenc kabinbőröndünk a reptéri dobálásnak.

Emiatt a kabinbőrönd egyaránt lehet puha- vagy keményfedeles is, hiszen ez mindig velünk van, nem kell attól tartanunk, hogy cafatokra esik szét, mire leszáll a gépünk a célállomáson.

Egyéni preferencia az, hogy puha- vagy keményfedeles legyen, hiszen sokan szeretik azt egy puhafedeles esetében, hogy rengeteg külső, cipzárral nyitható rekesz van rajta, amely megkönnyíti a reptéren a dokumentumok kezelését.

A keményfedeles mellett viszont az az érv, hogy az hosszú távon strapabíróbb.

Persze a mostani puhafedelesek is rendkívül masszívak, hiszen számos márka, mint például a Samsonite kész hadjáratot indít a saját bőröndjei ellen - összerázzák, ütögetik, centrifugálják, koptatják, több ezerszer le- és felhúzzák a cipzárokat, stb. - hogy megtudják, mennyire strapabíró egy-egy modell. Így lehet az, hogy a puhafedeles kabinbőröndök között is találunk olyanokat, amelyek akár 5-10 éves garanciával rendelkeznek.

Fontos: cm-re pontosan nézzük meg, hogy mekkora kabinbőröndöt enged fel a légitársaság az utastérbe

Kabinbőrönd rendelés előtt fontos megnézni azt, hogy pontosan milyen méretű kabinbőröndöket enged fel egy-egy légitársaság az utasterébe, hiszen ez légitársaságonként változó lehet.

Fontos minden centiméter, hiszen gyakran 1-2 centin múlik az, hogy felvihetjük-e a kabinbőröndöt a gépre vagy sem.

Webshopunkban lehet méret, illetve légitársaság méretbeli ajánlásai szerint is vásárolni, hogy ezzel is megkönnyítsük a webáruházban található kabinbőröndök közötti válogatást.

SNOWBALL vízszintes bordás fekete kabinbőrönd -SB20603-Fekete S SNOWBALL vízszintes bordás fekete kabinbőrönd -SB20603-Fekete S
AKCIÓ -10 %
Gyártó: SNOWBALL Cikkszám: SB20603-Fekete S
Mutatós, keskeny vízszintes bordázatú ezüstszürke Snowball kis kabin méretű bőrönd A Francia márka terméke rugalmas polikarbonátból készül, fényesebb és durvább textúrájú hornyolása, süllyesztett ezüst fém márkafeliratos logója teszi stílusos kinézetűvé A Francia márka bőröndje rugalmas p..
31 500 Ft 34 990 Ft
Nettó ár:31 500 Ft
SNOWBALL vízszintes bordás ezüstszürke kabinbőrönd -SB20603-Ezüst S SNOWBALL vízszintes bordás ezüstszürke kabinbőrönd -SB20603-Ezüst S
AKCIÓ -10 %
Gyártó: SNOWBALL Cikkszám: SB20603-Ezüst S
Mutatós, keskeny vízszintes bordázatú ezüstszürke Snowball kis kabin méretű bőrönd A Francia márka terméke rugalmas polikarbonátból készül, fényesebb és durvább textúrájú hornyolása, süllyesztett ezüst fém márkafeliratos logója teszi stílusos kinézetűvé A Francia márka bőröndje rugalmas p..
31 500 Ft 34 990 Ft
Nettó ár:31 500 Ft
American Tourister SOUNDBOX lime színű bővíthető négykerekű kabinbőrönd 88472-6263 American Tourister SOUNDBOX lime színű bővíthető négykerekű kabinbőrönd 88472-6263
AKCIÓ -12 %
Gyártó: AMERICAN TOURISTER by Samsonite Cikkszám: 88472-6263
Az American Tourister SOUNDBOX kollekciója feltűnést keltő megjelenéssel varázsolja el a vásárlókat....Körkörösen barázdás mintázatú, kontrasztos fényes és matt felületek, csodálatos, élénk, divatos színek jellemzik. A keményfedeles bőröndökre kevéssé jellemző bővíthetőség, a négykerekes mozgathat..
58 071 Ft 65 990 Ft
Nettó ár:58 071 Ft
American Tourister SOUNDBOX  bővíthető négykerekű lime színű közepes bőrönd 88473-6263 American Tourister SOUNDBOX  bővíthető négykerekű lime színű közepes bőrönd 88473-6263
AKCIÓ -12 %
Gyártó: AMERICAN TOURISTER by Samsonite Cikkszám: 88473-6263
Az American Tourister SOUNDBOX kollekciója feltűnést keltő megjelenéssel, új kellemes fagylalt színárnyalatokkal varázsolja el a vásárlókat....Körkörösen barázdás mintázatú, kontrasztos fényes és matt felületek, csodálatos, élénk, divatos színek jellemzik. A keményfedeles bőröndökre kevéssé jellem..
65 111 Ft 73 990 Ft
Nettó ár:65 111 Ft
BONTOUR FLOW jégkék négykerekű, három részes bőrönd szett S,M,L BONTOUR FLOW jégkék négykerekű, három részes bőrönd szett S,M,L
AKCIÓ -30 %
Gyártó: BONTOUR Cikkszám: Flow jégkék 3db-os szett
BONTOUR márkájú, lágy hullámokat imitáló mintázatú, jégkék, három részes bőröndszett, mely divatos , trendi vonalvezetésével, funkciógazdagságával, könnyű, jó minőségű anyagaival magas minőséget képvisel. A bemutatott szett egy kabin ( repülő fedélzetére felvihető! ), egy közepes, valamint egy..
79 990 Ft 114 970 Ft
Nettó ár:79 990 Ft
BONTOUR FLOW jégkék kabinbőrönd S BONTOUR FLOW jégkék kabinbőrönd S
AKCIÓ -25 %
Gyártó: BONTOUR Cikkszám: FLOW jégkék S
BONTOUR márkájú, jégkék színű, lágy hullámokat imitáló mintázatú kabinbőrönd, mely divatos , trendi vonalvezetésével, funkciógazdagságával, könnyű, jó minőségű anyagaival korrekt minőséget képvisel. A bemutatott kis bőrönd repülő fedélzetére felvihető méretben készül a rövid utazások megkönny..
26 990 Ft 35 990 Ft
Nettó ár:26 990 Ft
BONTOUR FLOW jégkék négykerekű, két részes bőröndszett S,M BONTOUR FLOW jégkék négykerekű, két részes bőröndszett S,M
AKCIÓ -29 %
Gyártó: BONTOUR Cikkszám: Flow jégkék 2db-os S,M szett
BONTOUR márkájú, lágy hullámokat imitáló mintázatú, jégkék, két tagú bőröndszett, mely divatos , trendi vonalvezetésével, funkciógazdagságával, könnyű, jó minőségű anyagaival korrekt minőséget képvisel. A bemutatott szett egy kabin ( repülő fedélzetére felvihető! ), és egy egy közepes bőröndből..
52 990 Ft 74 980 Ft
Nettó ár:52 990 Ft
BONTOUR FLOW piros négykerekű, három részes bőrönd szett S,M,L BONTOUR FLOW piros négykerekű, három részes bőrönd szett S,M,L
AKCIÓ -30 %
Gyártó: BONTOUR Cikkszám: Flow piros 3db-os szett
BONTOUR márkájú, lágy hullámokat imitáló mintázatú, piros, három részes bőröndszett, mely divatos , trendi vonalvezetésével, funkciógazdagságával, könnyű, jó minőségű anyagaival magas minőséget képvisel. A bemutatott szett egy kabin ( repülő fedélzetére felvihető! ), egy közepes, valamint egy n..
79 990 Ft 114 970 Ft
Nettó ár:79 990 Ft
BONTOUR FLOW piros négykerekű, két részes bőröndszett S,M BONTOUR FLOW piros négykerekű, két részes bőröndszett S,M
AKCIÓ -29 %
Gyártó: BONTOUR Cikkszám: Flow piros 2db-os S,M szett
BONTOUR márkájú, lágy hullámokat imitáló mintázatú, fekete, két tagú bőröndszett, mely divatos , trendi vonalvezetésével, funkciógazdagságával, könnyű, jó minőségű anyagaival korrekt minőséget képvisel. A bemutatott szett egy kabin ( repülő fedélzetére felvihető! ), és egy egy közepes bőröndből ..
52 990 Ft 74 980 Ft
Nettó ár:52 990 Ft
BONTOUR FLOW piros kabinbőrönd S BONTOUR FLOW piros kabinbőrönd S
AKCIÓ -25 %
Gyártó: BONTOUR Cikkszám: FLOW piros S
BONTOUR márkájú, piros színű, lágy hullámokat imitáló mintázatú kabinbőrönd, mely divatos , trendi vonalvezetésével, funkciógazdagságával, könnyű, jó minőségű anyagaival korrekt minőséget képvisel. A bemutatott kis bőrönd repülő fedélzetére felvihető méretben készül a rövid utazások megkönnyít..
26 990 Ft 35 990 Ft
Nettó ár:26 990 Ft
BONTOUR FLOW fekete kabinbőrönd S BONTOUR FLOW fekete kabinbőrönd S
AKCIÓ -25 %
Gyártó: BONTOUR Cikkszám: FLOW fekete S
BONTOUR márkájú, fekete színű, lágy hullámokat imitáló mintázatú kabinbőrönd, mely divatos , trendi vonalvezetésével, funkciógazdagságával, könnyű, jó minőségű anyagaival korrekt minőséget képvisel. A bemutatott kis bőrönd repülő fedélzetére felvihető méretben készül a rövid utazások megkönnyí..
26 990 Ft 35 990 Ft
Nettó ár:26 990 Ft
BONTOUR FLOW fekete négykerekű, két részes bőröndszett S,M BONTOUR FLOW fekete négykerekű, két részes bőröndszett S,M
AKCIÓ -29 %
Gyártó: BONTOUR Cikkszám: Flow fekete 2db-os S,M szett
BONTOUR márkájú, lágy hullámokat imitáló mintázatú, fekete, két tagú bőröndszett, mely divatos , trendi vonalvezetésével, funkciógazdagságával, könnyű, jó minőségű anyagaival korrekt minőséget képvisel. A bemutatott szett egy kabin ( repülő fedélzetére felvihető! ), és egy egy közepes bőröndből ..
52 990 Ft 74 980 Ft
Nettó ár:52 990 Ft
BONTOUR FLOW fekete négykerekű, három részes bőrönd szett S,M,L BONTOUR FLOW fekete négykerekű, három részes bőrönd szett S,M,L
AKCIÓ -30 %
Gyártó: BONTOUR Cikkszám: Flow fekete 3db-os szett
BONTOUR márkájú, lágy hullámokat imitáló mintázatú, fekete, három részes bőröndszett, mely divatos , trendi vonalvezetésével, funkciógazdagságával, könnyű, jó minőségű anyagaival magas minőséget képvisel. A bemutatott szett egy kabin ( repülő fedélzetére felvihető! ), egy közepes, valamint egy..
79 990 Ft 114 970 Ft
Nettó ár:79 990 Ft
BONTOUR négykerekű  unikornisos gyerekbőrönd, hátitáska utazószett  BONTOUR négykerekű  unikornisos gyerekbőrönd, hátitáska utazószett
AKCIÓ -40 %
Gyártó: BONTOUR Cikkszám: Bontour-unikornisos szett
BONTOUR márkájú, aranyos egyszarvút ábrázoló mintával készülő kemény fedeles, rózsaszín kis bőrönd, és hátitáska utazószett gyerekeknek, repülőre felvihető méretben. Mindkét darab könnyű, rugalmas, fényes felületű ABS anyagból készül, vidám, rózsaszín alapon élénk színes szemüveges unikornis ..
14 990 Ft 24 990 Ft
Nettó ár:14 990 Ft
BONTOUR négykerekű piros dínós gyerekbőrönd, hátitáska utazószett  BONTOUR négykerekű piros dínós gyerekbőrönd, hátitáska utazószett
AKCIÓ -40 %
Gyártó: BONTOUR Cikkszám: Bontour-piros dínós szett
BONTOUR márkájú, aranyos piros -sárga dínót ábrázoló mintával készülő kemény fedeles sötétkék kis bőrönd, és hátitáska utazószett gyerekeknek, repülőre felvihető méretben. Mindkét darab könnyű, rugalmas, fényes felületű ABS anyagból készül, vidám, kék alapon élénk színes dínó figurákkal megbolon..
14 990 Ft 24 990 Ft
Nettó ár:14 990 Ft
BONTOUR négykerekű rókás gyerekbőrönd, hátitáska utazószett BONTOUR négykerekű rókás gyerekbőrönd, hátitáska utazószett
AKCIÓ -40 %
Gyártó: BONTOUR Cikkszám: Bontour-rókás szett
BONTOUR márkájú, aranyos rókás mintával készülő kemény fedeles kis bőrönd, és hátitáska gyerekeknek, repülőre felvihető méretben. A két részes utazószett könnyű, rugalmas, fényes felületű ABS anyagból készül, vidám, rózsaszín lila-pink színvilágú , cuki róka figurákkal, fákkal megbolondítva. Min..
14 990 Ft 24 990 Ft
Nettó ár:14 990 Ft
American Tourister ACTIVAIR négykerekű ezüst kabinbőrönd American Tourister ACTIVAIR négykerekű ezüst kabinbőrönd
AKCIÓ -15 %
Gyártó: AMERICAN TOURISTER by Samsonite Cikkszám: ACTIVAIR kabinbőrönd-ezüst
A képen látható divatos ezüstszürke színű, kis bőrönd minden utazóhoz illik, aki tartós, megfizethető és modern poggyászra vágyik! A modern városi dinamikus stílus ihlette a kínált American Tourister ACTIVAIR utazó családját. Vízszintes kiálló és süllyesztett vonalak az építészet stílus jegyeinek ..
45 990 Ft 53 990 Ft
Nettó ár:45 990 Ft
Touareg TP négykerekű metál grafit bőröndszett-2db TP-2 db S, M szett-grafit metál Touareg TP négykerekű metál grafit bőröndszett-2db TP-2 db S, M szett-grafit metál
AKCIÓ -10 %
Gyártó: TOUAREG Cikkszám: TP-2 db S, M grafit metál
 TOUAREG márkájú, mutatós metál grafitszürke bőröndszett német minőség ellenőrzéssel, vízhatlan zippes záródással. A képen a két, különböző méretű, közel azonos kialakítású darabokból álló szettet mutatunk be, melynek tagjai önállóan, vagy együtt kényelmes utazást ,és rakodást garantálnak. A repü..
81 800 Ft 90 960 Ft
Nettó ár:81 800 Ft
SNOWBALL ferde bordás fekete kabinbőrönd -SB20703-Fekete S SNOWBALL ferde bordás fekete kabinbőrönd -SB20703-Fekete S
AKCIÓ -10 %
Gyártó: SNOWBALL Cikkszám: SB20703-fekete S
Mutatós, ferde bordázatú fekete Snowball bőrönd kerek süllyesztett márkalogóval. A Francia márka bőröndje rugalmas polikarbonátból készül, praktikus elrendezéssel, zippes nyitással és biztonságos TSA zárral. Küllemének,, elrendezésének, méreteinek köszönhetően jól kihasználható utazási kiegészít..
31 500 Ft 34 990 Ft
Nettó ár:31 500 Ft
SNOWBALL ferde bordás sárga kabinbőrönd -SB20703-Sárga S SNOWBALL ferde bordás sárga kabinbőrönd -SB20703-Sárga S
AKCIÓ -10 %
Gyártó: SNOWBALL Cikkszám: SB20703-Sárga S
Mutatós, ferde bordázatú sárga Snowball bőrönd kerek süllyesztett márkalogóval. A Francia márka bőröndje rugalmas és könnyű polikarbonátból készül, praktikus elrendezéssel, zippes nyitással és biztonságos TSA zárral. Küllemének,, elrendezésének, méreteinek köszönhetően jól kihasználható utazási k..
31 500 Ft 34 990 Ft
Nettó ár:31 500 Ft
SNOWBALL kereszt bordás aquakék bővíthető kabinbőrönd -SB49203-Blue S SNOWBALL kereszt bordás aquakék bővíthető kabinbőrönd -SB49203-Blue S
AKCIÓ -6 %
Gyártó: SNOWBALL Cikkszám: SB61303-blue S
A Snowball márkájú, Francia polikarbonát kis bőrönd, mely modern és stílusos utazási megoldást kínál. Sűrű, kereszt bordás héjkialakítása, fényes és matt aquakék felületeinek kontrasztja, középen elhelyezett ezüst betűs márkafelirata teszi mutatóssá. Kialakításának, méreteinek köszönh..
33 990 Ft 35 990 Ft
Nettó ár:33 990 Ft
SNOWBALL kereszt bordás 2 részes aquakék bővíthető bőröndszett -SB49209 Blue S, M szett SNOWBALL kereszt bordás 2 részes aquakék bővíthető bőröndszett -SB49209 Blue S, M szett
AKCIÓ -20 %
Gyártó: SNOWBALL Cikkszám: SB61303-blue 2db-S,M
A Snowball márkájú, Francia polikarbonát bőröndkollekció modern és stílusos utazási megoldást kínál. Sűrű, kereszt bordás héjkialakítása, fényes és matt aquakék felületeinek kontrasztja, középen elhelyezett ezüst betűs márkafelirata teszi mutatóssá. Kialakításának, méreteinek köszönhet..
60 900 Ft 75 980 Ft
Nettó ár:60 900 Ft
SNOWBALL kereszt bordás 2 részes barna bővíthető bőröndszett -SB49209 Barna S, M szett SNOWBALL kereszt bordás 2 részes barna bővíthető bőröndszett -SB49209 Barna S, M szett
AKCIÓ -20 %
Gyártó: SNOWBALL Cikkszám: SB61303-barna 2db-S,M
A Snowball márkájú, Francia polikarbonát bőröndkollekció modern és stílusos utazási megoldást kínál. Sűrű, kereszt bordás héjkialakítása, fényes és matt barna felületeinek kontrasztja, középen elhelyezett ezüst betűs márkafelirata teszi mutatóssá. Kialakításának, méreteinek köszönhetően..
60 900 Ft 75 980 Ft
Nettó ár:60 900 Ft
SNOWBALL kereszt bordás barna bővíthető kabinbőrönd -SB49203-Barna S SNOWBALL kereszt bordás barna bővíthető kabinbőrönd -SB49203-Barna S
AKCIÓ -6 %
Gyártó: SNOWBALL Cikkszám: SB61303-barna S
A Snowball márkájú, Francia polikarbonát kis bőrönd, mely modern és stílusos utazási megoldást kínál. Sűrű, kereszt bordás héjkialakítása, fényes és mattbarna felületeinek kontrasztja, középen elhelyezett ezüst betűs márkafelirata teszi mutatóssá. Kialakításának, méreteinek köszönhetőe..
33 990 Ft 35 990 Ft
Nettó ár:33 990 Ft
SNOWBALL kereszt bordás sötétkék bővíthető kabinbőrönd -SB49203-Navy S SNOWBALL kereszt bordás sötétkék bővíthető kabinbőrönd -SB49203-Navy S
AKCIÓ -6 %
Gyártó: SNOWBALL Cikkszám: SB61303-navy S
A Snowball márkájú, Francia polikarbonát kis bőrönd, mely modern és stílusos utazási megoldást kínál. Sűrű, kereszt bordás héjkialakítása, fényes és matt felületeinek kontrasztja, középen elhelyezett ezüst betűs márkafelirata teszi mutatóssá. Kialakításának, méreteinek köszönhetően, képe..
33 990 Ft 35 990 Ft
Nettó ár:33 990 Ft
SNOWBALL kereszt bordás 2 részes sötétkék bővíthető bőröndszett -SB49209 sötétkék S, M szett SNOWBALL kereszt bordás 2 részes sötétkék bővíthető bőröndszett -SB49209 sötétkék S, M szett
AKCIÓ -20 %
Gyártó: SNOWBALL Cikkszám: SB61303-navy 2db-S,M
A Snowball márkájú, Francia  polikarbonát bőröndkollekció modern és stílusos utazási megoldást kínál. Sűrű, kereszt bordás héjkialakítása, fényes és matt felületeinek kontrasztja, középen elhelyezett ezüst betűs márkafelirata teszi mutatóssá. Kialakításának, méreteinek köszönhetően a bőrön..
60 900 Ft 75 980 Ft
Nettó ár:60 900 Ft
SNOWBALL íves bordás 2 részes pezsgő színű bőröndszett -SB61303-rose 2db-S,M SNOWBALL íves bordás 2 részes pezsgő színű bőröndszett -SB61303-rose 2db-S,M
AKCIÓ -15 %
Gyártó: SNOWBALL Cikkszám: SB61303-pezsgő 2db-S,M
A Snowball márkájú, FRANCIA polikarbonát bőröndök modern és stílusos utazási megoldást kínálnak .A két darabos szett egy kabin méretű kis bőröndöt és egy bővíthető, kb egy hetes utazóholmi bepakolásához megfelelő darabot tartalmaz. Ideális választását azoknak, akik keresik a könnyű, strapab..
63 700 Ft 74 980 Ft
Nettó ár:63 700 Ft
Gyártó: SNOWBALL Cikkszám: SB61303-pezsgő S
A Snowball márkájú, FRANCIA polikarbonát bőröndök modern és stílusos utazási megoldást kínálnak .A kabin méretű kis bőrönd repülőgép fedélzetére felvihető, kisebb mennyiségű, pár napos utazóholmi becsomagolásához ajánljuk. Ideális választását azoknak, akik keresik a könnyű, strapabíró és p..
34 990 Ft
Nettó ár:34 990 Ft
Gyártó: SNOWBALL Cikkszám: SB61303-antracit S
A Snowball márkájú, FRANCIA polikarbonát bőröndök modern és stílusos utazási megoldást kínálnak .A kabin méretű kis bőrönd repülőgép fedélzetére felvihető, kisebb mennyiségű, pár napos utazóholmi becsomagolásához ajánljuk. Ideális választását azoknak, akik keresik a könnyű, strapabíró és pra..
34 990 Ft
Nettó ár:34 990 Ft
SNOWBALL íves bordás 2 részes antracit bőröndszett -SB61303-antracit 2db-S,M SNOWBALL íves bordás 2 részes antracit bőröndszett -SB61303-antracit 2db-S,M
AKCIÓ -15 %
Gyártó: SNOWBALL Cikkszám: SB61303-antracit 2db-S,M
A Snowball márkájú, FRANCIA polikarbonát bőröndök modern és stílusos utazási megoldást kínálnak .A két darabos szett egy kabin méretű kis bőröndöt és egy bővíthető, kb egy hetes utazóholmi bepakolásához megfelelő darabot tartalmaz. Ideális választását azoknak, akik keresik a könnyű, strapabír..
63 700 Ft 74 980 Ft
Nettó ár:63 700 Ft
Gyártó: SNOWBALL Cikkszám: SB61303-rose S
A Snowball márkájú, FRANCIA polikarbonát bőröndök modern és stílusos utazási megoldást kínálnak .A kabin méretű kis bőrönd repülőgép fedélzetére felvihető, kisebb mennyiségű, pár napos utazóholmi becsomagolásához ajánljuk. Ideális választását azoknak, akik keresik a könnyű, strapabíró és pr..
34 990 Ft
Nettó ár:34 990 Ft
Touareg MATRIX csatos négykerekű metálzöld bőröndszett-2db BD28-metálzöld S,M,szett Touareg MATRIX csatos négykerekű metálzöld bőröndszett-2db BD28-metálzöld S,M,szett
AKCIÓ -10 %
Gyártó: TOUAREG Cikkszám: BD28-2db metálzöld S,M-szett
Két darabból álló, TOUAREG márkájú, mutatós metál hatású zöld bőröndszett német minőség ellenőrzéssel, különleges praktikus csatos záródással.Képeinkkel és leírásunkkal az azonos kialakítású darabokból álló szettet mutatjuk be, melynek tagjai önállóan, vagy együtt kényelmes utazást,és rakodást garan..
83 660 Ft 92 960 Ft
Nettó ár:83 660 Ft
Gyártó: TOUAREG Cikkszám: BD28-metálzöld S
TOUAREG márkájú, mutatós, metálzöld színű, kis bőrönd, német minőség ellenőrzéssel, praktikus csatos záródással.Képeinkkel és leírásunkkal a kényelmes utazást,és rakodást garantáló, a legszükségesebb, kis mennyiségű poggyász berakodásához tervezett darabot mutatjuk be. ( Méretét kérjük egy..
42 980 Ft
Nettó ár:42 980 Ft
Samsonite S'CURE négykerekű fekete három részes csatos bőröndszett Samsonite S'CURE négykerekű fekete három részes csatos bőröndszett
AKCIÓ -22 %
Gyártó: SAMSONITE Cikkszám: S' CURE 3db-os szett-fekete
Teljes egészében Európában gyártott kollekció az S'CURE.Egy fiatalos formájú, divatos, szögletes vonalvezetésű, igen könnyű, egyszerű, de praktikus négykerekes bőröndcsalád. Különlegessége, hogy egy új, forradalmi összetételű polipropilén anyagból készül.(flowlite TM) Ennek köszönhető rugalmass..
219 900 Ft 281 970 Ft
Nettó ár:219 900 Ft
Samsonite S'CURE négykerekű fekete S-L csatos bőröndszett-2db Samsonite S'CURE négykerekű fekete S-L csatos bőröndszett-2db
AKCIÓ -21 %
Gyártó: SAMSONITE Cikkszám: S'CURE S,L fekete szett-2db
Teljes egészében Európában gyártott kollekció az S'CURE.Egy fiatalos formájú, divatos, szögletes vonalvezetésű, igen könnyű, egyszerű, de praktikus négykerekes bőröndcsalád. Különlegessége, hogy egy új, forradalmi összetételű polipropilén anyagból készül.(flowlite TM) Ennek köszönhető rugalmass..
148 500 Ft 187 980 Ft
Nettó ár:148 500 Ft
Samsonite UPSCAPE négykerekű, bővíthető,  USB-s kabinbőrönd 55cm 143108 Samsonite UPSCAPE négykerekű, bővíthető,  USB-s kabinbőrönd 55cm 143108
AKCIÓ -12 %
Gyártó: SAMSONITE Cikkszám: 143108
Ismerje meg az ön számára tervezett könnyű,  elegáns és praktikus Samsonite UPSCAPE bőröndjeit!. Élvezze a gondtalan utazást a különböző méretű, bővíthető daraboknak köszönhetően, Az újrahasznosított polipropilén bőröndök sűrű vízszintes hornyozással, felül ezüst alapon elhelyezett márkajelölés..
79 191 Ft 89 990 Ft
Nettó ár:79 191 Ft
Samsonite ESSENCE négykerekű, élénk tónusú csatos kabinbőrönd 55 cm 146909 Samsonite ESSENCE négykerekű, élénk tónusú csatos kabinbőrönd 55 cm 146909
AKCIÓ -12 %
Gyártó: SAMSONITE Cikkszám: 146909-élénk színek
Fedezze fel az Európában gyártott ESSENCE kollekciót, mely újrahasznositott , biztonságos és teljes egészében megbízható anyagokból készül. Ha készen áll egy gondtalan és könnyű utazásra válasszon a különböző méretű termékek közül, melyek hatalmas csomagolási kapacitást és egyedi csomagolási rendsze..
72 151 Ft 81 990 Ft
Nettó ár:72 151 Ft
Samsonite ESSENCE négykerekű, sötét tónusú csatos kabinbőrönd 55 cm 146909 Samsonite ESSENCE négykerekű, sötét tónusú csatos kabinbőrönd 55 cm 146909
AKCIÓ -12 %
Gyártó: SAMSONITE Cikkszám: 146909-sötét színek
Fedezze fel az Európában gyártott ESSENCE kollekciót, mely újrahasznositott , biztonságos és teljes egészében megbízható anyagokból készül. Ha készen áll egy gondtalan és könnyű utazásra válasszon a különböző méretű termékek közül, melyek hatalmas csomagolási kapacitást és egyedi csomagolási rendsze..
72 151 Ft 81 990 Ft
Nettó ár:72 151 Ft
Samsonite LITEBEAM négykerekű kabinbőrönd 55cm 146852 Samsonite LITEBEAM négykerekű kabinbőrönd 55cm 146852
AKCIÓ -12 %
Gyártó: SAMSONITE Cikkszám: 146852
Fedezze fel és ha tetszik önnek, frissítse fel utazó felszerelését a Samsonite LITEBEAM fiatalos és modern puha termékének bármelyikével! A strapabíró, érdekes színekben elérhető kollekció funkciógazdagsága, kialakítása halk masszív kerekei lehetővé teszik hogy bárhol könnyedén mozogjon. Problémamen..
57 191 Ft 64 990 Ft
Nettó ár:57 191 Ft
Samsonite LITEBEAM kétkerekű kabinbőrönd 55cm 146851 Samsonite LITEBEAM kétkerekű kabinbőrönd 55cm 146851
AKCIÓ -12 %
Gyártó: SAMSONITE Cikkszám: 146851
Fedezze fel és ha tetszik önnek, frissítse fel utazó felszerelését a Samsonite LITEBEAM fiatalos és modern puha termékének bármelyikével! A strapabíró, érdekes színekben elérhető kollekció funkciógazdagsága, kialakítása halk masszív kerekei lehetővé teszik hogy bárhol könnyedén mozogjon. Problémamen..
52 791 Ft 59 990 Ft
Nettó ár:52 791 Ft
Samsonite LITEBEAM kétkerekű keskeny kabinbőrönd 45cm 146850 Samsonite LITEBEAM kétkerekű keskeny kabinbőrönd 45cm 146850
AKCIÓ -12 %
Gyártó: SAMSONITE Cikkszám: 146850
Fedezze fel és ha tetszik önnek, frissítse fel utazó felszerelését a Samsonite LITEBEAM fiatalos és modern puha termékének bármelyikével! A strapabíró, érdekes színekben elérhető kollekció funkciógazdagsága, kialakítása halk masszív kerekei lehetővé teszik hogy bárhol könnyedén mozogjon. Problémamen..
50 151 Ft 56 990 Ft
Nettó ár:50 151 Ft
Samsonite LITEBEAM négykerekű színes kabinbőrönd 55cm 146852 Samsonite LITEBEAM négykerekű színes kabinbőrönd 55cm 146852
AKCIÓ -12 %
Gyártó: SAMSONITE Cikkszám: 146852-SZÍNES
Fedezze fel és ha tetszik önnek, frissítse fel utazó felszerelését a Samsonite LITEBEAM fiatalos és modern puha termékének bármelyikével! A strapabíró, érdekes színekben elérhető kollekció funkciógazdagsága, kialakítása halk masszív kerekei lehetővé teszik hogy bárhol könnyedén mozogjon. Problémamen..
57 191 Ft 64 990 Ft
Nettó ár:57 191 Ft
Samsonite D'LITE négykerekű bővíthető kabin bőrönd 55cm 137229-új színek Samsonite D'LITE négykerekű bővíthető kabin bőrönd 55cm 137229-új színek
AKCIÓ -12 %
Gyártó: SAMSONITE Cikkszám: 137229-Új színek
​​A Samsonite egyik legkelendőbb, puha utazócsaládját modernizálva alkották meg , így születtek mega stílusus D'LITE  bőröndök és kozmetikai táskák...A termékek az elképesztő könnyedséget, ötvözik az innovatív szerkezeti kialakítással, és az erős srapabírással. Minden termékre jellemz..
82 711 Ft 93 990 Ft
Nettó ár:82 711 Ft
American Tourister SUMMER HIT négykerekű piros közepes bőrönd 139234-E096 American Tourister SUMMER HIT négykerekű piros közepes bőrönd 139234-E096
AKCIÓ -20 %
Gyártó: AMERICAN TOURISTER by Samsonite Cikkszám: 139234-E096
Szuper erős és ellenálló, polipropilénből és újrahasznosított PET palackokból előállított recycled poliészterből készült, minimalista stílusú közepes méretű bőröndöt kínálunk remek áron az American Touristertől..A bőröndbe kb egy hetes utazóholmi fér el kényelmesen  A modern, négykerekű, kemény..
54 500 Ft 67 990 Ft
Nettó ár:54 500 Ft
American Tourister SUMMER HIT négykerekű piros kabinbőrönd 139230-E096 American Tourister SUMMER HIT négykerekű piros kabinbőrönd 139230-E096
AKCIÓ -20 %
Gyártó: AMERICAN TOURISTER by Samsonite Cikkszám: 139230-E096
Szuper erős és ellenálló, polipropilénből és újrahasznosított PET palackokból előállított recycled poliészterből készült, minimalista stílusú kis kabin méretű bőröndöt kínálunk remek áron az American Touristertől.. A modern, négykerekű, kemény fedeles, SUMMER HIT elnevezésű darab  praktikus bel..
45 590 Ft 56 990 Ft
Nettó ár:45 590 Ft
Samsonite AIREA négykerekű  kabin bőrönd 55cm 133623 Samsonite AIREA négykerekű  kabin bőrönd 55cm 133623
AKCIÓ -12 %
Gyártó: SAMSONITE Cikkszám: 133623
Akár vonattal, autóval, vagy rapülővel utazik, a Samsonita Area család bőröndjei, és táskái egy új mércét állítanak fel, ha könnyedén és divatosan szeretne utazni.... A finom megjelenés, a letisztult vonalak, a sötét metál kellékek modern és könnyed szerethető külsőt kölcsönöznek.A ké..
72 151 Ft 81 990 Ft
Nettó ár:72 151 Ft
Samsonite AIREA négykerekű  tengerészkék kabin bőrönd 55cm 133623-4436 Samsonite AIREA négykerekű  tengerészkék kabin bőrönd 55cm 133623-4436
AKCIÓ -12 %
Gyártó: SAMSONITE Cikkszám: 133623-4436
Akár vonattal, autóval, vagy rapülővel utazik, a Samsonita Area család bőröndjei, és táskái egy új mércét állítanak fel, ha könnyedén és divatosan szeretne utazni.... A finom megjelenés, a letisztult vonalak, a sötét metál kellékek modern és könnyed szerethető külsőt kölcsönöznek.A ké..
72 151 Ft 81 990 Ft
Nettó ár:72 151 Ft
Samsonite AIREA négykerekű bővíthető keskeny kabin bőrönd 55cm 133622 Samsonite AIREA négykerekű bővíthető keskeny kabin bőrönd 55cm 133622
AKCIÓ -12 %
Gyártó: SAMSONITE Cikkszám: 133622
Akár vonattal, autóval, vagy rapülővel utazik, a Samsonita Area család bőröndjei, és táskái egy új mércét állítanak fel, ha könnyedén és divatosan szeretne utazni.... A finom megjelenés, a letisztult vonalak, a sötét metál kellékek modern és könnyed szerethető külsőt kölcsönöznek.A képen látható 55c..
72 151 Ft 81 990 Ft
Nettó ár:72 151 Ft
Tételek: 1 - 48 / 187 (4 oldal)