Menü
Kosár

Gurulós bőrönd 4 keréken

Márkás gurulós bőrönd 4 keréken

Rengeteg turista választja a 4 kerekű gurulós bőröndöket, mert számos előnnyel rendelkeznek a 2 keréken húzható társaikkal szemben. Egyik legfontosabb előnyük az, hogy könnyedén megállnak a 4 kerék miatt, így ha épp várakozni kell a zebrán vagy a reptéren, akkor nem kell attól tartani, hogy eldőlnek.

Könnyű kezelni a 4 kerekű gurulós bőröndöket

Sokan azért rendelnek 4 kerekű gurulós bőröndöt, mert nagyon könnyű velük navigálni, legyen az mozgólépcső, sétálás a városban vagy épp átszállás a reptéren egyik járatról a másikra.

Könnyedén lehet őket húzni két keréken, tolni magunk mellett négy keréken, illetve a forgó kerekek miatt rendkívül könnyű velük navigálni a kanyarokban, valamint a hirtelen megállás sem okoz problémát még akkor sem, ha a kezünkben más csomagok is vannak.

A legtöbb 4 kerekű bőröndre rá lehet tenni kabintáskát vagy kozmetikai táskát is

Szerencsére a gyártók igyekeznek kielégíteni az utazók minden igényét, így a legtöbb ilyen bőrönd teleszkópjára rá lehet húzni egy beépített heveder segítségével egy kisebb kabintáskát, hozzá illő hátizsákot vagy kozmetikai táskát.

Különböző méretekben rendelhető

A 4 kerekű gurulós bőrönd mérete lehet S-es, M-es vagy L-es, de a nagy terhelést bíró extra nagy méretek esetében is előszeretettel használják ki a 4 kerék adta stabilitást a gyártók.

Milyen márkáktól lehet rendelni 4 kerekű gurulós bőröndöt?

Például a Touareg, a Travelite, a Samsonite, az American Tourister vagy a Yearz mind rendelkezik strapabíró modellekkel, amelyek között egyaránt vannak kemény- és puhafedelű bőröndök is.

Szerencsére szinte mindegyik márka készít több árfekvésben elérhető gurulós bőröndöket, így minden utazó el tudja dönteni, hogy mennyit szeretne egy ilyen masszív, megbízható és stabil irányítást biztosító bőröndre költeni.

Mikor érdemes 4 kerekű bőröndöt választani?

Főként akkor, ha olyan utazást tervezünk, amely során fontos, hogy ne kelljen bajlódni azzal, hogy magától megálljon a bőrönd, ha nem fogjuk a teleszkópját. Ilyenek a reptéri utazások, a sok sétálással járó körutazások, illetve akkor is jó választás, ha a kezünkben más holmit is kell vinnünk.

March CANYON törhetetlen fekete metál bőrönd szett 2388-szett March CANYON törhetetlen fekete metál bőrönd szett 2388-szett
AKCIÓ -15 %
Gyártó: MARCH Cikkszám: 2388CANYON-fekete metál szett
A Marc márka új CANYON fantázia nevű, modern megjelenésű, három darabos bőröndszettje. Együtt, vagy külön használható, különböző mennyiségű poggyász becsomagolására tervezték őket. Az egyes darabok egymásba téve tárolhatók. A kis bőrönd repülő fedélzetére felvihető méretben. készül. Anyaga ruga..
130 650 Ft 153 700 Ft
Nettó ár:130 650 Ft
March CANYON törhetetlen bronz metál bőrönd szett 2388-szett March CANYON törhetetlen bronz metál bőrönd szett 2388-szett
AKCIÓ -15 %
Gyártó: MARCH Cikkszám: 2388CANYON-bronz metál szett
A Marc márka új CANYON fantázia nevű, modern megjelenésű, három darabos bőröndszettje. Bronz metál színe az idei év talán legkedveltebbje.  Együtt, vagy külön használható, különböző mennyiségű poggyász becsomagolására tervezték őket. Az egyes darabok egymásba téve tárolhatók. A kis bőrönd ..
130 650 Ft 153 700 Ft
Nettó ár:130 650 Ft
Samsonite DISNEY ULTIMATE 2.0 Mickeys-Donaldos négykerekű kabin bőrönd 46cm 140110-9550 Samsonite DISNEY ULTIMATE 2.0 Mickeys-Donaldos négykerekű kabin bőrönd 46cm 140110-9550
AKCIÓ -12 %
Gyártó: SAMSONITE Cikkszám: 140110-9550
A Samsonite legújabb prémium gyerektáska kollekciójának kabin méretű bőröndje gyerekeknek. Nagyon vagány élénk és sötétkék színének, csillagos mintájának, Mickey és Donald vidám figurájának köszönhetően. Ebben minden kisgyerek örömmel szállítja holmiját. A négykerekű Samsonite kabin b..
43 111 Ft 48 990 Ft
Nettó ár:43 111 Ft
Gyártó: GABOL Cikkszám: GA-1220KB-kék
Gabol, KIBA elnevezésű csodaszép termékcsalád nemcsak megjelenésével, de 10 éves garanciavállalással is kitűnik a kínálatból. A kiegészítő család legkisebb darabja, a négykerekes kabinbőrönd a legszükségesebb utazóholmi bepakolására, és akár repülőgép fedélzetén való szállítására használha..
45 990 Ft
Nettó ár:45 990 Ft
Gyártó: GABOL Cikkszám: GA-1220KB-piros
Gabol, KIBA elnevezésű csodaszép termékcsalád nemcsak megjelenésével, de 10 éves garanciavállalással is kitűnik a kínálatból. A kiegészítő család legkisebb darabja, a négykerekes kabinbőrönd a legszükségesebb utazóholmi bepakolására, és akár repülőgép fedélzetén való szállítására használha..
47 790 Ft
Nettó ár:47 790 Ft
Gyártó: GABOL Cikkszám: GA-1220KB-fekete
Gabol, KIBA elnevezésű csodaszép termékcsalád nemcsak megjelenésével, de 10 éves garanciavállalással is kitűnik a kínálatból. A kiegészítő család legkisebb darabja, a négykerekes kabinbőrönd a legszükségesebb utazóholmi bepakolására, és akár repülőgép fedélzetén való szállítására használha..
45 990 Ft
Nettó ár:45 990 Ft
Gyártó: GABOL Cikkszám: GA-1220KB-bézs
Gabol, KIBA elnevezésű csodaszép termékcsalád nemcsak megjelenésével, de 10 éves garanciavállalással is kitűnik a kínálatból. A kiegészítő család legkisebb darabja, a négykerekes kabinbőrönd a legszükségesebb utazóholmi bepakolására, és akár repülőgép fedélzetén való szállítására használha..
45 990 Ft
Nettó ár:45 990 Ft
Gyártó: GABOL Cikkszám: GA-1220M-fekete
Gabol, KIBA elnevezésű csodaszép termékcsalád nemcsak megjelenésével, de 10 éves garanciavállalással is kitűnik a kínálatból. A kiegészítő család közepes méretű, bővíthető szélességű darabja, átlagos mennyiségű, kb. egy hetes utazás holmijának kényelmes bepakolásához és szállításához használható. Ke..
52 990 Ft
Nettó ár:52 990 Ft
Gyártó: GABOL Cikkszám: GA-1220L-fekete
Gabol, KIBA elnevezésű csodaszép termékcsalád nemcsak megjelenésével, de 10 éves garanciavállalással is kitűnik a kínálatból. A kiegészítő család legnagyobb méretű, bővíthető szélességű darabja, az átlagosnál mennyiségű, több mint egy hetes utazás holmijának kényelmes bepakolásához és szállításához ..
58 990 Ft
Nettó ár:58 990 Ft
Gyártó: GABOL Cikkszám: GA-1220L-piros
Gabol, KIBA elnevezésű csodaszép termékcsalád nemcsak megjelenésével, de 10 éves garanciavállalással is kitűnik a kínálatból. A kiegészítő család legnagyobb méretű, bővíthető szélességű darabja, az átlagosnál mennyiségű, több mint egy hetes utazás holmijának kényelmes bepakolásához és szállításához ..
58 990 Ft
Nettó ár:58 990 Ft
Gyártó: GABOL Cikkszám: GA-1220L-kék
Gabol, KIBA elnevezésű csodaszép termékcsalád nemcsak megjelenésével, de 10 éves garanciavállalással is kitűnik a kínálatból. A kiegészítő család legnagyobb méretű, bővíthető szélességű darabja, az átlagosnál mennyiségű, több mint egy hetes utazás holmijának kényelmes bepakolásához és szállításához ..
58 990 Ft
Nettó ár:58 990 Ft
Samsonite C-LITE négykerekű USB-s kabinbőrönd 55cm-fehér 122859-1627 Samsonite C-LITE négykerekű USB-s kabinbőrönd 55cm-fehér 122859-1627
AKCIÓ -12 %
Gyártó: SAMSONITE Cikkszám: 122859-1627
Megújult, forradalmi Curv technológiával készülő, polipropilén anyagból gyártott, modern kinézetű, luxus kivitelű termékcsoportot kínálunk a legigényesebb vásárlóinknak.. A stílusos, kagyló mintára kidolgozott legújabb generációs utazócsalád a Samsonite valaha gyártott legkönnyebb, legerős..
144 311 Ft 163 990 Ft
Nettó ár:144 311 Ft
Samsonite C-LITE négykerekű USB-s kabinbőrönd 55cm-piros 122859-1198 Samsonite C-LITE négykerekű USB-s kabinbőrönd 55cm-piros 122859-1198
AKCIÓ -12 %
Gyártó: SAMSONITE Cikkszám: 122859-1198
Megújult, forradalmi Curv technológiával készülő, polipropilén anyagból gyártott, modern kinézetű, luxus kivitelű termékcsoportot kínálunk a legigényesebb vásárlóinknak.. A stílusos, kagyló mintára kidolgozott legújabb generációs utazócsalád a Samsonite eddig valaha gyártott legkönnyebb, l..
144 311 Ft 163 990 Ft
Nettó ár:144 311 Ft
Samsonite C-LITE négykerekű USB-s kabinbőrönd 55cm-metálzöld 122859-1542 Samsonite C-LITE négykerekű USB-s kabinbőrönd 55cm-metálzöld 122859-1542
AKCIÓ -12 %
Gyártó: SAMSONITE Cikkszám: 122859-1542
Megújult, forradalmi Curv technológiával készülő, polipropilén anyagból gyártott, modern kinézetű, luxus kivitelű termékcsoportot kínálunk a legigényesebb vásárlóinknak.. A stílusos, kagyló mintára kidolgozott legújabb generációs utazócsalád a Samsonite valaha gyártott legkönnyebb, legerős..
144 311 Ft 163 990 Ft
Nettó ár:144 311 Ft
Samsonite C-LITE négykerekű óriás bőrönd 86cm-fekete 122863-1041 Samsonite C-LITE négykerekű óriás bőrönd 86cm-fekete 122863-1041
AKCIÓ -12 %
Gyártó: SAMSONITE Cikkszám: 122863-1041
 Megújult, forradalmi Curv technológiával készülő, polipropilén anyagból gyártott, modern kinézetű, luxus kivitelű termékcsoportot kínálunk a legigényesebb vásárlóinknak.. A stílusos, kagyló mintára kidolgozott legújabb generációs utazócsalád a Samsonite  valaha gyártott legkönny..
194 471 Ft 220 990 Ft
Nettó ár:194 471 Ft
Samsonite C-LITE négykerekű óriás bőrönd 86cm-éjkék 122863-1277 Samsonite C-LITE négykerekű óriás bőrönd 86cm-éjkék 122863-1277
AKCIÓ -12 %
Gyártó: SAMSONITE Cikkszám: 122863-1277
 Megújult, forradalmi Curv technológiával készülő, polipropilén anyagból gyártott, modern kinézetű, luxus kivitelű termékcsoportot kínálunk a legigényesebb vásárlóinknak.. A stílusos, kagyló mintára kidolgozott legújabb generációs utazócsalád a Samsonite  valaha gyártott legkönny..
194 471 Ft 220 990 Ft
Nettó ár:194 471 Ft
Samsonite C-LITE négykerekű óriás bőrönd 86cm-metálzöld 122863-1542 Samsonite C-LITE négykerekű óriás bőrönd 86cm-metálzöld 122863-1542
AKCIÓ -12 %
Gyártó: SAMSONITE Cikkszám: 122863-1542
 Megújult, forradalmi Curv technológiával készülő, polipropilén anyagból gyártott, modern kinézetű, luxus kivitelű termékcsoportot kínálunk a legigényesebb vásárlóinknak.. A stílusos, kagyló mintára kidolgozott legújabb generációs utazócsalád a Samsonite  valaha gyártott legkönny..
194 471 Ft 220 990 Ft
Nettó ár:194 471 Ft
Samsonite C-LITE négykerekű óriás bőrönd 86cm-fehér 122863-1627 Samsonite C-LITE négykerekű óriás bőrönd 86cm-fehér 122863-1627
AKCIÓ -12 %
Gyártó: SAMSONITE Cikkszám: 122863-1627
 Megújult, forradalmi Curv technológiával készülő, polipropilén anyagból gyártott, modern kinézetű, luxus kivitelű termékcsoportot kínálunk a legigényesebb vásárlóinknak.. A stílusos, kagyló mintára kidolgozott legújabb generációs utazócsalád a Samsonite  valaha gyártott legkönny..
194 471 Ft 220 990 Ft
Nettó ár:194 471 Ft
Samsonite C-LITE négykerekű óriás bőrönd 86cm-piros 122863-1198 Samsonite C-LITE négykerekű óriás bőrönd 86cm-piros 122863-1198
AKCIÓ -12 %
Gyártó: SAMSONITE Cikkszám: 122863-1198
 Megújult, forradalmi Curv technológiával készülő, polipropilén anyagból gyártott, modern kinézetű, luxus kivitelű termékcsoportot kínálunk a legigényesebb vásárlóinknak.. A stílusos, kagyló mintára kidolgozott legújabb generációs utazócsalád a Samsonite  valaha gyártott legkönny..
194 471 Ft 220 990 Ft
Nettó ár:194 471 Ft
Samsonite C-LITE négykerekű óriás bőrönd 86cm-sötétkék 122863-1549 Samsonite C-LITE négykerekű óriás bőrönd 86cm-sötétkék 122863-1549
AKCIÓ -12 %
Gyártó: SAMSONITE Cikkszám: 122863-1549
 Megújult, forradalmi Curv technológiával készülő, polipropilén anyagból gyártott, modern kinézetű, luxus kivitelű termékcsoportot kínálunk a legigényesebb vásárlóinknak.. A stílusos, kagyló mintára kidolgozott legújabb generációs utazócsalád a Samsonite  valaha gyártott legkönny..
194 471 Ft 220 990 Ft
Nettó ár:194 471 Ft
Samsonite C-LITE négykerekű nagy bőrönd 81cm-fekete122862-1041 Samsonite C-LITE négykerekű nagy bőrönd 81cm-fekete122862-1041
AKCIÓ -12 %
Gyártó: SAMSONITE Cikkszám: 122862-1041
 Megújult, forradalmi Curv technológiával készülő, polipropilén anyagból gyártott, modern kinézetű, luxus kivitelű termékcsoportot kínálunk a legigényesebb vásárlóinknak.. A stílusos, kagyló mintára kidolgozott legújabb generációs utazócsalád a Samsonite  valaha gyártott legkönny..
183 911 Ft 208 990 Ft
Nettó ár:183 911 Ft
Samsonite C-LITE négykerekű nagy bőrönd 81cm-metálzöld 122862-1542 Samsonite C-LITE négykerekű nagy bőrönd 81cm-metálzöld 122862-1542
AKCIÓ -12 %
Gyártó: SAMSONITE Cikkszám: 122862-1542
 Megújult, forradalmi Curv technológiával készülő, polipropilén anyagból gyártott, modern kinézetű, luxus kivitelű termékcsoportot kínálunk a legigényesebb vásárlóinknak.. A stílusos, kagyló mintára kidolgozott legújabb generációs utazócsalád a Samsonite  valaha gyártott legkönny..
183 911 Ft 208 990 Ft
Nettó ár:183 911 Ft
Samsonite C-LITE négykerekű nagy bőrönd 81cm-sötétkék 122862-1549 Samsonite C-LITE négykerekű nagy bőrönd 81cm-sötétkék 122862-1549
AKCIÓ -12 %
Gyártó: SAMSONITE Cikkszám: 122862-1549
 Megújult, forradalmi Curv technológiával készülő, polipropilén anyagból gyártott, modern kinézetű, luxus kivitelű termékcsoportot kínálunk a legigényesebb vásárlóinknak.. A stílusos, kagyló mintára kidolgozott legújabb generációs utazócsalád a Samsonite  valaha gyártott legkönny..
183 911 Ft 208 990 Ft
Nettó ár:183 911 Ft
Samsonite C-LITE négykerekű nagy bőrönd 81cm-fehér 122862-1627 Samsonite C-LITE négykerekű nagy bőrönd 81cm-fehér 122862-1627
AKCIÓ -12 %
Gyártó: SAMSONITE Cikkszám: 122862-1627
 Megújult, forradalmi Curv technológiával készülő, polipropilén anyagból gyártott, modern kinézetű, luxus kivitelű termékcsoportot kínálunk a legigényesebb vásárlóinknak.. A stílusos, kagyló mintára kidolgozott legújabb generációs utazócsalád a Samsonite  valaha gyártott legkönny..
183 911 Ft 208 990 Ft
Nettó ár:183 911 Ft
Samsonite C-LITE négykerekű nagy bőrönd 81cm-éjkék 122862-1277 Samsonite C-LITE négykerekű nagy bőrönd 81cm-éjkék 122862-1277
AKCIÓ -12 %
Gyártó: SAMSONITE Cikkszám: 122862-1277
 Megújult, forradalmi Curv technológiával készülő, polipropilén anyagból gyártott, modern kinézetű, luxus kivitelű termékcsoportot kínálunk a legigényesebb vásárlóinknak.. A stílusos, kagyló mintára kidolgozott legújabb generációs utazócsalád a Samsonite  valaha gyártott legkönny..
183 911 Ft 208 990 Ft
Nettó ár:183 911 Ft
Samsonite C-LITE négykerekű nagy bőrönd 81cm-piros 122862-1198 Samsonite C-LITE négykerekű nagy bőrönd 81cm-piros 122862-1198
AKCIÓ -12 %
Gyártó: SAMSONITE Cikkszám: 122862-1198
 Megújult, forradalmi Curv technológiával készülő, polipropilén anyagból gyártott, modern kinézetű, luxus kivitelű termékcsoportot kínálunk a legigényesebb vásárlóinknak.. A stílusos, kagyló mintára kidolgozott legújabb generációs utazócsalád a Samsonite  valaha gyártott legkönny..
183 911 Ft 208 990 Ft
Nettó ár:183 911 Ft
Samsonite C-LITE négykerekű közepesen nagy bőrönd 75cm-fekete 122861-1041 Samsonite C-LITE négykerekű közepesen nagy bőrönd 75cm-fekete 122861-1041
AKCIÓ -12 %
Gyártó: SAMSONITE Cikkszám: 122861-1041
 Megújult, forradalmi Curv technológiával készülő, polipropilén anyagból gyártott, modern kinézetű, luxus kivitelű termékcsoportot kínálunk a legigényesebb vásárlóinknak.. A stílusos, kagyló mintára kidolgozott legújabb generációs utazócsalád a Samsonite  valaha gyártott legkönny..
172 471 Ft 195 990 Ft
Nettó ár:172 471 Ft
Samsonite C-LITE négykerekű közepesen nagy bőrönd 75cm-fehér 122861-1627 Samsonite C-LITE négykerekű közepesen nagy bőrönd 75cm-fehér 122861-1627
AKCIÓ -12 %
Gyártó: SAMSONITE Cikkszám: 122861-1627
 Megújult, forradalmi Curv technológiával készülő, polipropilén anyagból gyártott, modern kinézetű, luxus kivitelű termékcsoportot kínálunk a legigényesebb vásárlóinknak.. A stílusos, kagyló mintára kidolgozott legújabb generációs utazócsalád a Samsonite  valaha gyártott legkönny..
172 471 Ft 195 990 Ft
Nettó ár:172 471 Ft
Samsonite C-LITE négykerekű közepesen nagy bőrönd 75cm-sötétkék 122861-1549 Samsonite C-LITE négykerekű közepesen nagy bőrönd 75cm-sötétkék 122861-1549
AKCIÓ -12 %
Gyártó: SAMSONITE Cikkszám: 122861-1549
 Megújult, forradalmi Curv technológiával készülő, polipropilén anyagból gyártott, modern kinézetű, luxus kivitelű termékcsoportot kínálunk a legigényesebb vásárlóinknak.. A stílusos, kagyló mintára kidolgozott legújabb generációs utazócsalád a Samsonite  valaha gyártott legkönny..
172 471 Ft 195 990 Ft
Nettó ár:172 471 Ft
Samsonite C-LITE négykerekű közepes bőrönd 69 cm-éjkék 122860-1549 Samsonite C-LITE négykerekű közepes bőrönd 69 cm-éjkék 122860-1549
AKCIÓ -12 %
Gyártó: SAMSONITE Cikkszám: 122860-1549
 Megújult, forradalmi Curv technológiával készülő, polipropilén anyagból gyártott, modern kinézetű, luxus kivitelű termékcsoportot kínálunk a legigényesebb vásárlóinknak.. A stílusos, kagyló mintára kidolgozott legújabb generációs utazócsalád a Samsonite  valaha gyártott legkönny..
161 911 Ft 183 990 Ft
Nettó ár:161 911 Ft
Samsonite C-LITE négykerekű közepes bőrönd 69 cm-fehér122860-1627 Samsonite C-LITE négykerekű közepes bőrönd 69 cm-fehér122860-1627
AKCIÓ -12 %
Gyártó: SAMSONITE Cikkszám: 122860-1627
 Megújult, forradalmi Curv technológiával készülő, polipropilén anyagból gyártott, modern kinézetű, luxus kivitelű termékcsoportot kínálunk a legigényesebb vásárlóinknak.. A stílusos, kagyló mintára kidolgozott legújabb generációs utazócsalád a Samsonite  valaha gyártott legkönny..
161 911 Ft 183 990 Ft
Nettó ár:161 911 Ft
Samsonite C-LITE négykerekű közepes bőrönd 69 cm-piros 122860-1198 Samsonite C-LITE négykerekű közepes bőrönd 69 cm-piros 122860-1198
AKCIÓ -12 %
Gyártó: SAMSONITE Cikkszám: 122860-1198
 Megújult, forradalmi Curv technológiával készülő, polipropilén anyagból gyártott, modern kinézetű, luxus kivitelű termékcsoportot kínálunk a legigényesebb vásárlóinknak.. A stílusos, kagyló mintára kidolgozott legújabb generációs utazócsalád a Samsonite  valaha gyártott legkönny..
161 911 Ft 183 990 Ft
Nettó ár:161 911 Ft
Samsonite C-LITE négykerekű bővíthető USB-s kábinbőrönd 55cm-fekete 134679-1041 Samsonite C-LITE négykerekű bővíthető USB-s kábinbőrönd 55cm-fekete 134679-1041
AKCIÓ -12 %
Gyártó: SAMSONITE Cikkszám: 134679-1041
Megújult, forradalmi Curv technológiával készülő, polipropilén anyagból gyártott, modern kinézetű, luxus kivitelű termékcsoportot kínálunk a legigényesebb vásárlóinknak.. A stílusos, kagyló mintára kidolgozott legújabb generációs utazócsalád a Samsonite valaha gyártott legkönnyebb, legerős..
147 831 Ft 167 990 Ft
Nettó ár:147 831 Ft
Samsonite C-LITE négykerekű bővíthető USB-s kabinbőrönd 55cm-éjkék 134679-1549 Samsonite C-LITE négykerekű bővíthető USB-s kabinbőrönd 55cm-éjkék 134679-1549
AKCIÓ -12 %
Gyártó: SAMSONITE Cikkszám: 134679-1549
Megújult, forradalmi Curv technológiával készülő, polipropilén anyagból gyártott, modern kinézetű, luxus kivitelű termékcsoportot kínálunk a legigényesebb vásárlóinknak.. A stílusos, kagyló mintára kidolgozott legújabb generációs utazócsalád a Samsonite valaha gyártott legkönnyebb, legerős..
147 831 Ft 167 990 Ft
Nettó ár:147 831 Ft
American Tourister AIRCONIC négykerekű laptoptartós kabinbőrönd 15,6" 134657 American Tourister AIRCONIC négykerekű laptoptartós kabinbőrönd 15,6" 134657
AKCIÓ -12 %
Gyártó: AMERICAN TOURISTER Cikkszám: 134657
Az igen könnyű, kemény fedeles American Tourister bőrönd sorozat, AIRCONIC néven került forgalomba. Modern, dinamikus, kortárs formatervezésű, legyező szerű, 360'-ban körbefutó vonalas mintázatával, fényes és matt felületeinek váltakozásával, feltűnő és klasszikus színeivel hívja fel magár..
61 591 Ft 69 990 Ft
Nettó ár:61 591 Ft
American Tourister SUNSIDE 2020 bővíthető négykerekű nagy bőrönd 51G*003 American Tourister SUNSIDE 2020 bővíthető négykerekű nagy bőrönd 51G*003
AKCIÓ -12 %
Gyártó: AMERICAN TOURISTER Cikkszám: 107528
Az American Tourister SUNSIDE kollekciója a megújult tervezésnek köszönhetően igen könnyű súlyával, optimális pakolhatóságával , a két nagyobb méret zippes bővíthetőségével hívja fel magára a figyelmet. 2020-ban új színpalettával gazdagodott a család, melyet, fényes felületek,kacskaringós horny..
72 151 Ft 81 990 Ft
Nettó ár:72 151 Ft
American Tourister DISNEY LEGENDS közepes négykerekű bőrönd 65cm 19C*19*007 American Tourister DISNEY LEGENDS közepes négykerekű bőrönd 65cm 19C*19*007
AKCIÓ -12 %
Gyártó: AMERICAN TOURISTER Cikkszám: 64479-4755
Új mintázatú American Tourister Disneys bőrönd Minnie egérlány szerelmeseinek...A fekete-fehér pettyes alapú ívelten bordázott kemény de rugalmas polikarbonát bőrönd nemcsak mutatós, de praktikus választás is a közepes mennyiségű utazóholmi becsomagolására és szálltására.  A képen látható 65..
59 831 Ft 67 990 Ft
Nettó ár:59 831 Ft
American Tourister WAVEBREAKER Disney négykerekű nagy bőrönd  31C*31*007 American Tourister WAVEBREAKER Disney négykerekű nagy bőrönd  31C*31*007
AKCIÓ -12 %
Gyártó: AMERICAN TOURISTER Cikkszám: 85673-8624
A Wavebreaker Disney sorozat bőröndjei stílusos, hullámokat mintázó, karcálló héjazattal, Disney mesehősök aranyos figuráival, legendás hőseinek megidézésével, élénk színek felhasználásával PVC mentes ABS anyagból készülnek.A Mickey egérfiú puszit dobó vidám képével díszített, kék-fehér cs..
70 391 Ft 79 990 Ft
Nettó ár:70 391 Ft
American Tourister WAVEBREAKER Disney négykerekű nagy bőrönd  31C*80*007 American Tourister WAVEBREAKER Disney négykerekű nagy bőrönd  31C*80*007
AKCIÓ -12 %
Gyártó: AMERICAN TOURISTER Cikkszám: 85673-8623
A Wavebreaker Disney sorozat bőröndjei stílusos, hullámokat mintázó, karcálló héjazattal, Disney mesehősök aranyos figuráival, legendás hőseinek megidézésével, élénk színek felhasználásával PVC mentes ABS anyagból készülnek.A Minnie egérlányy puszit dobó vidám képével díszített, kék-fehér ..
70 391 Ft 79 990 Ft
Nettó ár:70 391 Ft
American Tourister WAVEBREAKER Disney négykerekű nagy bőrönd  31C*21*007 American Tourister WAVEBREAKER Disney négykerekű nagy bőrönd  31C*21*007
AKCIÓ -12 %
Gyártó: AMERICAN TOURISTER Cikkszám: 85673-8661
A Wavebreaker Disney sorozat bőröndjei stílusos, hullámokat mintázó, karcálló héjazattal, Disney mesehősök aranyos figuráival, legendás hőseinek megidézésével, élénk színek felhasználásával PVC mentes ABS anyagból készülnek.A Donald kacsa puszit dobó vidám képével díszített, kék-fehér csík..
70 391 Ft 79 990 Ft
Nettó ár:70 391 Ft
American Tourister WAVEBREAKER Disney négykerekű közepes bőrönd  31C*31*004 American Tourister WAVEBREAKER Disney négykerekű közepes bőrönd  31C*31*004
AKCIÓ -12 %
Gyártó: AMERICAN TOURISTER Cikkszám: 85670-8624
A Wavebreaker Disney sorozat bőröndjei stílusos, hullámokat mintázó, karcálló héjazattal, Disney mesehősök aranyos figuráival, legendás hőseinek megidézésével, élénk színek felhasználásával PVC mentes ABS anyagból készülnek.A Mickey egérfiú puszit dobó képével díszített, kék-fehér csíkos, ..
63 351 Ft 71 990 Ft
Nettó ár:63 351 Ft
American Tourister WAVEBREAKER Disney négykerekű közepes bőrönd  31C*90*004 American Tourister WAVEBREAKER Disney négykerekű közepes bőrönd  31C*90*004
AKCIÓ -12 %
Gyártó: AMERICAN TOURISTER Cikkszám: 85670-8660
A Wavebreaker Disney sorozat bőröndjei stílusos, hullámokat mintázó, karcálló héjazattal, Disney mesehősök aranyos figuráival, legendás hőseinek megidézésével, élénk színek felhasználásával PVC mentes ABS anyagból készülnek.A  Daisy kacsalány puszit dobó képével díszített, rózsaszín-f..
63 351 Ft 71 990 Ft
Nettó ár:63 351 Ft
American Tourister WAVEBREAKER Disney négykerekű kabinbőrönd  31C*31*001 American Tourister WAVEBREAKER Disney négykerekű kabinbőrönd  31C*31*001
AKCIÓ -12 %
Gyártó: AMERICAN TOURISTER Cikkszám: 85667-8624
A Wavebreaker Disney sorozat bőröndjei stílusos, hullámokat mintázó, karcálló héjazattal, Disney mesehősök aranyos figuráival, legendás hőseinek megidézésével, élénk színek felhasználásával PVC mentes ABS anyagból készülnek. A Mickey egérfiú puszit dobó képével díszített, halványkék-fehér ..
51 911 Ft 58 990 Ft
Nettó ár:51 911 Ft
American Tourister WAVEBREAKER Disney négykerekű kabinbőrönd  31C*21*001 American Tourister WAVEBREAKER Disney négykerekű kabinbőrönd  31C*21*001
AKCIÓ -12 %
Gyártó: AMERICAN TOURISTER Cikkszám: 85667-8661
A Wavebreaker Disney sorozat bőröndjei stílusos, hullámokat mintázó, karcálló héjazattal, Disney mesehősök aranyos figuráival, legendás hőseinek megidézésével, élénk színek felhasználásával PVC mentes ABS anyagból készülnek. A Donald kacsa puszit dobó képével díszített, kékfehér csíkos, vi..
51 911 Ft 58 990 Ft
Nettó ár:51 911 Ft
Samsonite DISNEY ULTIMATE 2.0 Pókemberes négykerekű kabin bőrönd 46cm 131856-5059 Samsonite DISNEY ULTIMATE 2.0 Pókemberes négykerekű kabin bőrönd 46cm 131856-5059
AKCIÓ -12 %
Gyártó: SAMSONITE Cikkszám: 131856-5059
A Samsonite legújabb prémium gyerektáska kollekciójának kabin méretű, kemény fedeles gyerekbőröndje kisfiúk számára. A varázslatos kis bőrönd magas ellenállású anyagból készült, PVC mentes. Nagyon vagány élénk piros-kék színeivel, Spide Man hősies alakjának megidézésével hódítja meg a kis ..
43 111 Ft 48 990 Ft
Nettó ár:43 111 Ft
American Tourister SOUNDBOX 2020 bővíthető négykerekű nagy bőrönd 32G*003 American Tourister SOUNDBOX 2020 bővíthető négykerekű nagy bőrönd 32G*003
AKCIÓ -12 %
Gyártó: AMERICAN TOURISTER Cikkszám: 88474
Az American Tourister SOUNDBOX 2020-as kollekciója feltűnést keltő megjelenésével, könnyű súlyával, új csodás színárnyalataival,optimális pakolhatóságával varázsolja el a vásárlókat....Körkörösen barázdás mintázatú, kontrasztos fényes és matt felületek, csodálatos, élénk, divatos szín..
72 151 Ft 81 990 Ft
Nettó ár:72 151 Ft
American Tourister SOUNDBOX 2020  bővíthető négykerekű közepes bőrönd 32G*002 American Tourister SOUNDBOX 2020  bővíthető négykerekű közepes bőrönd 32G*002
AKCIÓ -12 %
Gyártó: AMERICAN TOURISTER Cikkszám: 88473
Az American Tourister SOUNDBOX 2020-as kollekciója feltűnést keltő megjelenésével, új fagygylalt színárnyalataival, könnyű súlyával, optimális pakolhatóságával varázsolja el a vásárlókat....Körkörösen barázdás mintázatú, kontrasztos fényes és matt felületek, csodálatos, élénk, divatos ..
65 111 Ft 73 990 Ft
Nettó ár:65 111 Ft
American Tourister LINEX négykerekű közepes bőrönd 128454 American Tourister LINEX négykerekű közepes bőrönd 128454
AKCIÓ -12 %
Gyártó: AMERICAN TOURISTER Cikkszám: 128454
Az American Tourister márka, kemény fedeles, könnyű polipropilén LINEX sorozatának közepes méretű bőrödje 2020-ban került forgalomba. Modern, dinamikus, küllemmel, élénk színekkel, fényes és matt csíkozott felületeinek váltakozásával készül, maxiális utazási kényelemt biztosítva.  A képeken termé..
57 191 Ft 64 990 Ft
Nettó ár:57 191 Ft
Tételek: 337 - 384 / 414 (9 oldal)