Menü
Kosár

Gurulós bőrönd 4 keréken

Márkás gurulós bőrönd 4 keréken

Rengeteg turista választja a 4 kerekű gurulós bőröndöket, mert számos előnnyel rendelkeznek a 2 keréken húzható társaikkal szemben. Egyik legfontosabb előnyük az, hogy könnyedén megállnak a 4 kerék miatt, így ha épp várakozni kell a zebrán vagy a reptéren, akkor nem kell attól tartani, hogy eldőlnek.

Könnyű kezelni a 4 kerekű gurulós bőröndöket

Sokan azért rendelnek 4 kerekű gurulós bőröndöt, mert nagyon könnyű velük navigálni, legyen az mozgólépcső, sétálás a városban vagy épp átszállás a reptéren egyik járatról a másikra.

Könnyedén lehet őket húzni két keréken, tolni magunk mellett négy keréken, illetve a forgó kerekek miatt rendkívül könnyű velük navigálni a kanyarokban, valamint a hirtelen megállás sem okoz problémát még akkor sem, ha a kezünkben más csomagok is vannak.

A legtöbb 4 kerekű bőröndre rá lehet tenni kabintáskát vagy kozmetikai táskát is

Szerencsére a gyártók igyekeznek kielégíteni az utazók minden igényét, így a legtöbb ilyen bőrönd teleszkópjára rá lehet húzni egy beépített heveder segítségével egy kisebb kabintáskát, hozzá illő hátizsákot vagy kozmetikai táskát.

Különböző méretekben rendelhető

A 4 kerekű gurulós bőrönd mérete lehet S-es, M-es vagy L-es, de a nagy terhelést bíró extra nagy méretek esetében is előszeretettel használják ki a 4 kerék adta stabilitást a gyártók.

Milyen márkáktól lehet rendelni 4 kerekű gurulós bőröndöt?

Például a Touareg, a Travelite, a Samsonite, az American Tourister vagy a Yearz mind rendelkezik strapabíró modellekkel, amelyek között egyaránt vannak kemény- és puhafedelű bőröndök is.

Szerencsére szinte mindegyik márka készít több árfekvésben elérhető gurulós bőröndöket, így minden utazó el tudja dönteni, hogy mennyit szeretne egy ilyen masszív, megbízható és stabil irányítást biztosító bőröndre költeni.

Mikor érdemes 4 kerekű bőröndöt választani?

Főként akkor, ha olyan utazást tervezünk, amely során fontos, hogy ne kelljen bajlódni azzal, hogy magától megálljon a bőrönd, ha nem fogjuk a teleszkópját. Ilyenek a reptéri utazások, a sok sétálással járó körutazások, illetve akkor is jó választás, ha a kezünkben más holmit is kell vinnünk.

American Tourister DISNEY LEGENDS négykerekű kabin bőrönd 55cm 19C*19*019 American Tourister DISNEY LEGENDS négykerekű kabin bőrönd 55cm 19C*19*019
AKCIÓ -12 %
Gyártó: AMERICAN TOURISTER Cikkszám: 92699-4755
Új mintázatú American Tourister Disneys bőrönd Minnie egérlány szerelmeseinek...A fekete-fehér pettyes alapú ívelten bordázott kemény de rugalmas polikarbonát bőrönd nemcsak mutatós, de praktikus választás is a pár napos utazások legszükségesebb, kisebb mennyiségű utazóholmijának becsomagolásár..
48 391 Ft 54 990 Ft
Nettó ár:48 391 Ft
American Tourister AIRCONIC négykerekű nagy bőrönd 128188 American Tourister AIRCONIC négykerekű nagy bőrönd 128188
AKCIÓ -12 %
Gyártó: AMERICAN TOURISTER Cikkszám: 128188
A 2019-ben a legkönnyebb kemény fedeles American Tourister bőröndsorozat, AIRCONIC néven került forgalomba. Modern, dinamikus, kortárs formatervezésű, legyező szerű, 360'-ban körbefutó vonalas mintázatával, fényes és matt felületeinek váltakozásával, feltűnő és klasszikus színeivel hívja fel magára ..
68 631 Ft 77 990 Ft
Nettó ár:68 631 Ft
American Tourister AIRCONIC négykerekű közepes bőrönd 128187 American Tourister AIRCONIC négykerekű közepes bőrönd 128187
AKCIÓ -12 %
Gyártó: AMERICAN TOURISTER Cikkszám: 128187
A 2019-ben a legkönnyebb kemény fedeles American Tourister bőröndsorozat, AIRCONIC néven került forgalomba. Modern, dinamikus, kortárs formatervezésű, legyező szerű, 360'-ban körbefutó vonalas mintázatával, fényes és matt felületeinek váltakozásával, feltűnő és klasszikus színeivel hí..
61 591 Ft 69 990 Ft
Nettó ár:61 591 Ft
American Tourister SUMMERFUNK négykerekű bővíthető közepes bőrönd 78G*004 American Tourister SUMMERFUNK négykerekű bővíthető közepes bőrönd 78G*004
AKCIÓ -12 %
Gyártó: AMERICAN TOURISTER Cikkszám: 124890
Magas funkcionalítású, ellenálló American Tourister utazókollekció különböző méretű bőröndökkel, utazó táskákkal és kozmetikai táskával, Summerfunk néven. A puha poliészter keverékből gyártott sorozat elegáns, modern kialakítású, zökkenőmentes utazást és csomagolást garantál a világ minden..
54 551 Ft 61 990 Ft
Nettó ár:54 551 Ft
American Tourister SUMMERFUNK négykerekű bővíthető kabinbőrönd 78G*003 American Tourister SUMMERFUNK négykerekű bővíthető kabinbőrönd 78G*003
AKCIÓ -12 %
Gyártó: AMERICAN TOURISTER Cikkszám: 124889
Magas funkcionalítású, ellenálló American Tourister utazókollekció különböző méretű bőröndökkel, utazó táskákkal és kozmetikai táskával, Summerfunk néven. A puha poliészter keverékből gyártott sorozat elegáns, modern kialakítású, zökkenőmentes utazást és csomagolást garantál a világ minden tájára. V..
43 111 Ft 48 990 Ft
Nettó ár:43 111 Ft
Samsonite POPSODA négykerekes, bővíthető közepes bőrönd 123538 Samsonite POPSODA négykerekes, bővíthető közepes bőrönd 123538
AKCIÓ -12 %
Gyártó: SAMSONITE Cikkszám: 123538
Válasszon a Samsonite 2019-es POPSODA bőröndjei közül! Nem fog csalódni, egy erős, könnyű, praktikusan pakolható, egyszerűen mozgatható, biztonságosan lezárható, modern, mutatós , időtálló darab tulajdonosa lesz. A vibráló színekben készülő bőröndök friss energikus dizájnnal, kedvező árfek..
82 711 Ft 93 990 Ft
Nettó ár:82 711 Ft
American Tourister ALUMO négykerekű kabin bőrönd 122763 American Tourister ALUMO négykerekű kabin bőrönd 122763
AKCIÓ -12 %
Gyártó: AMERICAN TOURISTER Cikkszám: 122763
Lépjen egy szintet, utazzon a márka legelső alumíniumból készült kollekciójával! A kabin méretű American Tourister kisbőrönd a rövidebb utazások kiegészítője lehet. Sikerének titka hogy igen tartós, ellenáll a külső behatásoknak. Biztonságos két pontos kapcsos zárrendszerének, és 3 számjegyes TSA zá..
96 791 Ft 109 990 Ft
Nettó ár:96 791 Ft
American Tourister SOUNDBOX 2019 bővíthető négykerekű kabinbőrönd 88472 American Tourister SOUNDBOX 2019 bővíthető négykerekű kabinbőrönd 88472
AKCIÓ -12 %
Gyártó: AMERICAN TOURISTER Cikkszám: 88472
Az American Tourister 2019-es SOUNDBOX kollekciója feltűnést keltő megjelenéssel, új színárnyalatokkal varázsolja el a vásárlókat....Körkörösen barázdás mintázatú, kontrasztos fényes és matt felületek, csodálatos, élénk, divatos színek jellemzik. A keményfedeles bőröndökre kevéssé jellemző..
58 071 Ft 65 990 Ft
Nettó ár:58 071 Ft
American Tourister WAVEBREAKER Disney négykerekű nagy bőrönd  31C*25*007 American Tourister WAVEBREAKER Disney négykerekű nagy bőrönd  31C*25*007
AKCIÓ -12 %
Gyártó: AMERICAN TOURISTER Cikkszám: 85673-7484
A Wavebreaker Disney sorozat bőröndjei stílusos, hullámokat mintázó, karcálló héjazattal, Disney mesehősök aranyos figuráival, legendás hőseinek megidézésével, élénk színek felhasználásával PVC mentes ABS anyagból készülnek. A legújabb mintázatú, 2019-es modell, fehér alapon képregény szer..
70 391 Ft 79 990 Ft
Nettó ár:70 391 Ft
American Tourister WAVEBREAKER Disney négykerekű közepes bőrönd  31C*25*004 American Tourister WAVEBREAKER Disney négykerekű közepes bőrönd  31C*25*004
AKCIÓ -12 %
Gyártó: AMERICAN TOURISTER Cikkszám: 85670-7484
A Wavebreaker Disney sorozat bőröndjei stílusos, hullámokat mintázó, karcálló héjazattal, Disney mesehősök aranyos figuráival, legendás hőseinek megidézésével, élénk színek felhasználásával PVC mentes ABS anyagból készülnek. A legújabb mintázatú, 2019-es modell, fehér alapon képregény szer..
63 351 Ft 71 990 Ft
Nettó ár:63 351 Ft
American Tourister WAVEBREAKER Disney négykerekű kabinbőrönd  31C*25*001 American Tourister WAVEBREAKER Disney négykerekű kabinbőrönd  31C*25*001
AKCIÓ -12 %
Gyártó: AMERICAN TOURISTER Cikkszám: 85667-7484
A Wavebreaker Disney sorozat bőröndjei stílusos, hullámokat mintázó, karcálló héjazattal, Disney mesehősök aranyos figuráival, legendás hőseinek megidézésével, élénk színek felhasználásával PVC mentes ABS anyagból készülnek. A legújabb mintázatú, 2019-es modell, fehér alapon képregény szer..
51 911 Ft 58 990 Ft
Nettó ár:51 911 Ft
American Tourister SOUNDBOX napsárga bővíthető négykerekű nagy bőrönd 88474-1371 American Tourister SOUNDBOX napsárga bővíthető négykerekű nagy bőrönd 88474-1371
AKCIÓ -12 %
Gyártó: AMERICAN TOURISTER Cikkszám: 88474-1371
Az American Tourister SOUNDBOX kollekciója feltűnést keltő megjelenésével, könnyű súlyával, optimális pakolhatóságával varázsolja el a vásárlókat....Körkörösen barázdás mintázatú, kontrasztos fényes és matt felületek, csodálatos, élénk, divatos színek jellemzik. A keményfedeles bőröndökre kevéssé je..
72 151 Ft 81 990 Ft
Nettó ár:72 151 Ft
American Tourister SOUNDBOX napsárga bővíthető négykerekű közepes bőrönd 88473-1371 American Tourister SOUNDBOX napsárga bővíthető négykerekű közepes bőrönd 88473-1371
AKCIÓ -12 %
Gyártó: AMERICAN TOURISTER Cikkszám: 88473-1371
Az American Tourister SOUNDBOX kollekciója feltűnést keltő megjelenésével, könnyű súlyával, optimális pakolhatóságával varázsolja el a vásárlókat....Körkörösen barázdás mintázatú, kontrasztos fényes és matt felületek, csodálatos, élénk, divatos színek jellemzik. A keményfedeles bőröndökre kevéssé je..
65 111 Ft 73 990 Ft
Nettó ár:65 111 Ft
American Tourister SOUNDBOX napsárga bővíthető négykerekű kabinbőrönd 88472-1371 American Tourister SOUNDBOX napsárga bővíthető négykerekű kabinbőrönd 88472-1371
AKCIÓ -12 %
Gyártó: AMERICAN TOURISTER Cikkszám: 88472-1371
Az American Tourister SOUNDBOX kollekciója feltűnést keltő megjelenéssel varázsolja el a vásárlókat....Körkörösen barázdás mintázatú, kontrasztos fényes és matt felületek, csodálatos, élénk, divatos színek jellemzik. A keményfedeles bőröndökre kevéssé jellemző bővíthetőség, a négykerekes mozgathatós..
58 071 Ft 65 990 Ft
Nettó ár:58 071 Ft
American Tourister SOUNDBOX fekete bővíthető négykerekű kabinbőrönd 88472-1027 American Tourister SOUNDBOX fekete bővíthető négykerekű kabinbőrönd 88472-1027
AKCIÓ -12 %
Gyártó: AMERICAN TOURISTER Cikkszám: 88472-1027
Az American Tourister SOUNDBOX kollekciója feltűnést keltő megjelenéssel varázsolja el a vásárlókat....Körkörösen barázdás mintázatú, kontrasztos fényes és matt felületek, csodálatos, élénk, divatos színek jellemzik. A keményfedeles bőröndökre kevéssé jellemző bővíthetőség, a négykerekes mozgathatós..
58 071 Ft 65 990 Ft
Nettó ár:58 071 Ft
American Tourister SOUNDBOX fekete bővíthető négykerekű nagy bőrönd 88474-1027 American Tourister SOUNDBOX fekete bővíthető négykerekű nagy bőrönd 88474-1027
AKCIÓ -12 %
Gyártó: AMERICAN TOURISTER Cikkszám: 88474-1027
Az American Tourister SOUNDBOX kollekciója feltűnést keltő megjelenésével, könnyű súlyával, optimális pakolhatóságával varázsolja el a vásárlókat....Körkörösen barázdás mintázatú, kontrasztos fényes és matt felületek, csodálatos, élénk, divatos színek jellemzik. A keményfedeles bőröndökre kevéssé je..
72 151 Ft 81 990 Ft
Nettó ár:72 151 Ft
American Tourister SOUNDBOX fekete bővíthető négykerekű közepes bőrönd 88473-1027 American Tourister SOUNDBOX fekete bővíthető négykerekű közepes bőrönd 88473-1027
AKCIÓ -12 %
Gyártó: AMERICAN TOURISTER Cikkszám: 88473-1027
Az American Tourister SOUNDBOX kollekciója feltűnést keltő megjelenésével, könnyű súlyával, optimális pakolhatóságával varázsolja el a vásárlókat....Körkörösen barázdás mintázatú, kontrasztos fényes és matt felületek, csodálatos, élénk, divatos színek jellemzik. A keményfedeles bőröndökre kevéssé je..
65 111 Ft 73 990 Ft
Nettó ár:65 111 Ft
American Tourister SOUNDBOX éjkék bővíthető négykerekű nagy bőrönd 88474-1552 American Tourister SOUNDBOX éjkék bővíthető négykerekű nagy bőrönd 88474-1552
AKCIÓ -12 %
Gyártó: AMERICAN TOURISTER Cikkszám: 88474-1552
Az American Tourister SOUNDBOX kollekciója feltűnést keltő megjelenésével, könnyű súlyával, optimális pakolhatóságával varázsolja el a vásárlókat....Körkörösen barázdás mintázatú, kontrasztos fényes és matt felületek, csodálatos, élénk, divatos színek jellemzik. A keményfedeles bőrönd..
72 151 Ft 81 990 Ft
Nettó ár:72 151 Ft
American Tourister SOUNDBOX éjkék bővíthető négykerekű közepes bőrönd 32G*41*002 American Tourister SOUNDBOX éjkék bővíthető négykerekű közepes bőrönd 32G*41*002
AKCIÓ -12 %
Gyártó: AMERICAN TOURISTER Cikkszám: 32G*41*002
Az American Tourister SOUNDBOX kollekciója feltűnést keltő megjelenésével, könnyű súlyával, optimális pakolhatóságával varázsolja el a vásárlókat....Körkörösen barázdás mintázatú, kontrasztos fényes és matt felületek, csodálatos, élénk, divatos színek jellemzik. A keményfedeles bőrönd..
65 111 Ft 73 990 Ft
Nettó ár:65 111 Ft
American Tourister SOUNDBOX éjkék bővíthető négykerekű kabinbőrönd 32G*41*001 American Tourister SOUNDBOX éjkék bővíthető négykerekű kabinbőrönd 32G*41*001
AKCIÓ -12 %
Gyártó: AMERICAN TOURISTER Cikkszám: 32G*41*001
Az American Tourister SOUNDBOX kollekciója feltűnést keltő megjelenéssel varázsolja el a vásárlókat....Körkörösen barázdás mintázatú, kontrasztos fényes és matt felületek, csodálatos, élénk, divatos színek jellemzik. A keményfedeles bőröndökre kevéssé jellemző bővíthetőség, a négykerekes m..
58 071 Ft 65 990 Ft
Nettó ár:58 071 Ft
American Tourister WAVEBREAKER Disney négykerekű kabinbőrönd  31C*20*001 American Tourister WAVEBREAKER Disney négykerekű kabinbőrönd  31C*20*001
AKCIÓ -12 %
Gyártó: AMERICAN TOURISTER Cikkszám: 85667-6976
A Wavebreaker Disney sorozat bőröndjei stílusos, hullámokat mintázó, karcálló héjazattal, Disney mesehősök aranyos figuráival, legendás hőseinek megidézésével, élénk színek felhasználásával PVC mentes ABS anyagból készülnek. A Miki egérfiú vidám mosolygós alakjával díszített piros szí..
51 911 Ft 58 990 Ft
Nettó ár:51 911 Ft
American Tourister WAVEBREAKER Disney négykerekű kabinbőrönd  31C*00**001 American Tourister WAVEBREAKER Disney négykerekű kabinbőrönd  31C*00**001
AKCIÓ -12 %
Gyártó: AMERICAN TOURISTER Cikkszám: 85667-6976
A Wavebreaker Disney sorozat bőröndjei stílusos, hullámokat mintázó, karcálló héjazattal, Disney mesehősök aranyos figuráival, legendás hőseinek megidézésével, élénk színek felhasználásával PVC mentes ABS anyagból készülnek. A Miki és Minnie egymást ölelő képével díszített piros árnyalatú ..
51 911 Ft 58 990 Ft
Nettó ár:51 911 Ft
Gyártó: GABOL Cikkszám: GA-1134/55kék
Gabol, ZAMBIA  nevű, négykerekes kabinbőrönd a legszükségesebb utazóholmi bepakolására, és akár repülőgép fedélzetén való szállítására. Elején fém betűs, diszkrét márkafelirat, vízszintes díszbetét teszi egyedivé. Négy bolygó kereke teljesen mobilis, a test melleti sétáltatásra tervez..
36 190 Ft
Nettó ár:36 190 Ft
Gyártó: GABOL Cikkszám: GA-1134/55fekete
Gabol, ZAMBIA  nevű, négykerekes kabinbőrönd a legszükségesebb utazóholmi bepakolására, és akár repülőgép fedélzetén való szállítására. Elején fém betűs, diszkrét márkafelirat, vízszintes díszbetét teszi egyedivé. Négy bolygó kereke teljesen mobilis, a test melleti sétáltatásra tervez..
36 190 Ft
Nettó ár:36 190 Ft
Gyártó: GABOL Cikkszám: GA-1134/55bordó
Gabol, ZAMBIA  nevű, négykerekes kabinbőrönd a legszükségesebb utazóholmi bepakolására, és akár repülőgép fedélzetén való szállítására. Elején fém betűs, diszkrét márkafelirat, vízszintes díszbetét teszi egyedivé. Négy bolygó kereke teljesen mobilis, a test melleti sétáltatásra tervez..
36 190 Ft
Nettó ár:36 190 Ft
Gyártó: GABOL Cikkszám: GA-1134/69bordó
Gabol, ZAMBIA  nevű, négykerekes, 69cm-es bőrönd, mely szükség esetén bővíthető. Közepes mennyiségű utazóholmi bepakolására tervezték. Elején fém betűs, diszkrét márkafelirat, vízszintes díszbetét teszi egyedivé. Négy bolygó kereke teljesen mobilis, a test melleti sétáltatásra tervezett. Á..
46 990 Ft
Nettó ár:46 990 Ft
Gyártó: GABOL Cikkszám: GA-1134/79
Gabol, ZAMBIA  nevű, négykerekes, 71cm-es, szükség esetén bővíthető nagy bőrönd. Nagyobb mennyiségű utazóholmi becsomagolásához ajánlható, változatos színekben rendelhető. Elején fém betűs, diszkrét márkafelirat, vízszintes díszbetét teszi egyedivé. Négy bolygó kereke teljesen mobilis, a test m..
54 990 Ft
Nettó ár:54 990 Ft
Samsonite S'CURE négykerekű kabinbőrönd 49539 Samsonite S'CURE négykerekű kabinbőrönd 49539
AKCIÓ -16 %
Gyártó: SAMSONITE Cikkszám: 49539
Teljes egészében Európában gyártott kollekció az S'CURE.Egy üde ,élénk színeket felsorakoztató,fiatalos formájú,divatos, szögletes vonalvezetésű,igen könnyű,egyszerű,de praktikus négykrekes bőröndcsalád.Különlegessége,hogy egy új,forradalmi összetételű polipropilén anyagból készül.(flowlite TM) Enne..
75 590 Ft 89 990 Ft
Nettó ár:75 590 Ft
Gyártó: RONCATO Cikkszám: R-0711
Az olasz Roncato gyár 2011-es évi büszkeségét, a nagyszilárdságú,ugyanakkor igen könnyű polypropilénből készített utazócsaládjának legnagyobb méretű darabját láthatja.Ritkaság,hogy nemcsak a szerelékek,szerelvények,hanem a komplett bőrönd  is Olaszországban készült,így nem meglep..
83 990 Ft
Nettó ár:83 990 Ft
Gyártó: RONCATO Cikkszám: R-0714
Az olasz Roncato gyár 2011-es évi büszkeségét, a nagyszilárdságú,ugyanakkor igen könnyű polypropilénből készített utazócsaládjának legkisebb darabját láthatja.Ritkaság,hogy nemcsak a szerelékek,szerelvények,hanem a komplett bőrönd  is Olaszországban készült,így nem meglepő hogy a termékre ..
69 990 Ft
Nettó ár:69 990 Ft
Tételek: 385 - 414 / 414 (9 oldal)